A magyar falu olyan érték, amely nélkül elképzelhetetlen Magyarország jövője – mondta Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára, a Nógrád megyei Ságújfalun, ahol a helyi Római Katolikus Plébánia felújított közösségi házát adta át. A rekonstrukció a Magyar Falu Program keretében, 13,6 millió forintos kormányzati támogatásból valósult meg.

A humántárca közigazgatási államtitkára kiemelte, hogy a kormány a Magyar Falu Programot 2018-ban azért hirdette meg, hogy hozzájáruljon az 5000 fő lélekszám alatti kistelepülések népességcsökkenésének megállításához, valamint vonzóbbá tegye a falusi életformát. Idén a kormány a programra 150 milliárd forintot biztosított, amelyből helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére 7 milliárd forintos keret állt rendelkezésre az egyházközségek számára.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családi élet, a gyermeknevelés támogatása, az oktatási körülmények javítása, az egészségügyi alapellátások teljes körű biztosítása, a szabadidő kulturált elöltése, az egészséges életmód és a sportolási lehetőségek elősegítése érdekében dolgozott ki projekteket a Magyar Falu Program keretében. Ságújfalu azon kedvezményezett települések között szerepel, ahol igénybe vehető a kistelepülések otthonteremtési támogatása, ismertebb nevén a falusi CSOK – tette hozzá Dr. Latorcai Csaba.

A Magyar Falu Program a kor kihívásaira választ adva, ugyanakkor az évszázadok során felhalmozott helyi értékek tiszteletben tartásával és megőrzésével kíván friss erőt hozni a falvak életébe. Ezáltal segít megerősíteni gyökereinket, megtartani magyarságunkat szerte a Kárpát-medencében. – zárta beszédét az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

(EMMI)