A Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-Magyarországi szekciójának idei kongresszusa 2017. október 20-21. között kerül megrendezésre, Szolnokon. A rendezvény megnyitóján részt vett Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Prof. Dr. Mosonyi Attila, a kongresszus elnöke felkérésére államtitkár asszony elvállalta a rendezvény fővédnökségét is.

Dr. Lengyel Györgyi beszédében kiemelte, hogy az eszmecsere, az egymástól való tanulás lehetősége elengedhetetlen az orvostudomány fejlődése számára. Az orvosok, szülésznők, nővérek áldozatos munkájukkal a szaktudásukra támaszkodó nőket és édesanyákat szolgálják, ehhez a tapasztalatok, kutatási eredmények megosztása alapvető fontosságú, melynek ideális fóruma a kongresszus.

A születésszám növekedése nemzeti érdekünk. A kormány terve a családbarát szülészetek kialakítása, hogy a szülés pozitív élmény legyen, s az anyák újra merjék vállalni a második vagy harmadik gyermeküket is.

A megnyitót követően a tudományos ülés szekció előadásokkal folytatódott. A konferencia ideje alatt a vendégeket szakmai kiállításokkal, kulturális és szabadidős programokkal is várják a szervezők.

(EMMI)