A társadalmi felzárkózás programjának eredményessége csak az önkormányzatok és a kormányzat, ezen belül pedig a minisztériumok és az önkormányzatok hatékony együttműködésén is múlik – mondta előadásában Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára Hajdúszoboszlón, a 26. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencián.

A közigazgatási államtitkár előadásában a helyi önkormányzatok és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködése kapcsán a család-, a gyermek- és ifjúságpolitika, a kultúra, valamint a sportpolitika területén meglévő és sikeres programok között említette a Szociális Földprogramot, valamint a Tanoda Programot.

A Szociális Földprogram, amelynek pályázati keretösszege az idei esztendőben 130 millió forint, a mezőgazdasági termelésre alkalmas környezetben élő hátrányos helyzetű családok megélhetését segíti.

A Tanoda program pedig a nehéz szociális körülmények között élő tanulókat segíti iskolán kívüli foglalkozásokkal a tanítási idő után. Segíti a másnapi iskolai felkészülést, az iskolai tanulmányok sikeres elvégzését. Csoportos és egyéni tantárgyi felzárkóztató foglalkozásokat tart, a korai iskolaelhagyást csökkenti.

A tanodák, amelyek 2019-től hazai forrásból működnek, civil vagy egyházi fenntartásúak, ugyanakkor a hatékonyság szempontjából elengedhetetlen a helyi önkormányzatokkal, illetve a helyi közösséggel való együttműködés is – hívta fel a figyelmet a humántárca közigazgatási államtitkára. Jó gyakorlatként megemlítette a Balástyán található tanodát, amely szervesen együttműködik az önkormányzattal, egy szakmai közösséget alkotva, ahol az önkormányzat hatékonyan segíti a tanoda programjainak megvalósulását.

(EMMI)