Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára mutatta be Győrben azt a legújabb pénztörténeti kötetet, amely a”Pankart és csopce” címet viseli és a XIV. század végétől, a XVII. század elejéig tartó időszak, Nyugat-Magyarországi pénzverési és pénzforgalmi históriáját foglalja össze.

A soproni és pozsonyi német nyelvjárásban pankartnak, azaz „fattyú dénár”-nak nevezték, a hivatalos források pedig parvusként tartották nyilván Luxemburgi Zsigmond korának gyorsan elértéktelenedő aprópénzét. A „csopce”-ként emlegetett érme pedig Habsburg Albert jobb minőségű dénárjával volt azonos. Ez volt a sapkás dénárnak is nevezett korabeli fizetőeszköz.

Köszöntőjében a közigazgatási államtitkár örvendetesnek nevezte azt, hogy hazánk pénztörténete iránt, nemcsak a numizmatikai tudományág képviselői, hanem egyre több lelkes amatőr is érdeklődik. Ezt mutatja a témához kapcsolódó történelmi érméket, pénzeinket bemutató gyűjteményekből nyílt tárlatok, kiállítások iránt megnyilvánuló figyelem növekedése is.

Latorcai Csaba kiemelte: fontos, hogy mind a terület kutatási eredményei, mind a témában releváns kulturális tartalmak a lehető legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek kutatók, vagy a téma iránt fogékony érdeklődők számára egyaránt.

A XXI. század a technikai és informatikai fejlődés évszázada, amely életünk minden területét behálózza, így a könyvolvasási szokásainkra is hatással van az e-könyvek térnyerésének köszönhetően is – tette hozzá a humántárca államtitkára.

A könyvbemutató kapcsán emlékeztetett arra, hogy elkészült az a stratégia, amely a múzeumi, könyvtári, levéltári és audiovizuális területeken a digitális átállást hivatott elősegíteni.

A stratégia megvalósításának első ütemében, 2021-ig több mint 15 milliárd forint költségvetési támogatás segíti a közgyűjtemények digitális átállását:, a digitalizált tartalmak széleskörű felhasználását. A digitális átállásnak nemcsak a nagy országos intézmények, hanem – fenntartótól függetlenül – valamennyi közgyűjtemény is részese lesz – zárta beszédét Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

(EMMI)