Miskolc egyik általános iskolájába érkezetek meg elsőként, névre szólóan szerdán azok a tankönyvek, amelyekből a 2014-2015-ös tanévben tanulhatnak a diákok. Átlagosan egy nap alatt 300 iskola fogja megkapni a tankönyveket a régiós raktárakból indítva augusztus végéig – mondta el Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
A kinyomtatás óta eltelt egy hét alatt a tankönyvek 80%-a készen áll a terjesztésre, tehát a raklapokon, iskolákra lebontva, a gyermekeknek előkészítve. Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár a tankönyvek átvételekor tartott sajtótájékoztatón azt mondta: minden tankönyv időben, tanévkezdésre eljut valamennyi iskolába. Ebben a tanévben a több mint 12 millió példányból 1 millió kísérleti tankönyvek kerül a gyerekekhez, ezek már elkészültek. A többi kiadó is nagyrészt teljesítette a raktárba szállítási kötelezettségét.
A köznevelési államtitkár kiemelte: a tavalyi tankönyvellátás problémáit is a késedelmesen teljesítő kiadók okozták, éppen ezért volt fontos a terjesztésre való időbeni felkészülés és a megfelelő garanciák. Ennek eredményeként a mai napon láthatóak lesznek a KELLO honlapján azok a kiadók, akik nem teljes körűen szállították be a KELLO régiós raktáraiba a megrendelt példányszámokat. Ez néhány száz, néhány ezer könyvet jelent kiadónként, tehát ezek a kiadók is teljesítették a vállalt mennyiség nagy részét, ám a fennmaradó rész a szerződésben foglalt garanciák miatt jogi szankciókat tesz lehetővé, amelyeket meg is fognak lépni. Ezeket a tankönyveket majd külön logisztikával juttatja el a KELLO a gyerekekhez, az ezzel járó plusz költséget pedig áthárítják a késedelmesen teljesítőkre.
Czunyiné dr. Bertalan Judit elmondta, jelentősen csökkentek a tankönyvcsomagok árai is, hiszen átlagosan egy gyermek tankönyvcsomagja 11 ezer forintba került, ami 20%-kal olcsóbb a tavalyinál. A bevezetésre kerülő, kipróbálásra javasolt és a fejlesztésben partnerként közreműködő iskolák által választott kísérleti tankönyvek darabja 450-500 Ft-os áron elérhető, ami a magyar családoknak félmilliárdos megtakarítást jelent, az állam pedig egymilliárdos megtakarítást ért el.
Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: 12 milliónál is több tankönyv érkezik az elosztó raktárakba, augusztus végéig minden oktatási intézménybe eljuttatják azokat. Szerdától naponta háromszáz iskolába juttatják el a tankönyveket.
(Köznevelésért Felelős Államtitkárság/kormany.hu)