A mai napon (2015. május 15.) 8 órától a középszintű informatika gyakorlati vizsgájára, míg 14 órától a belügyi rendészeti ismeretek, az ének-zene, valamint a művészettörténet középszintű írásbeli érettségi vizsgájára kerül sor. (Ének-zenéből és művészettörténetből csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.)
(Informatika vizsgatárgyból az emelt szintű gyakorlati vizsga már korábban, 2015. május 12-én lezajlott.)

Délelőtt

Informatikából középszinten 1.053 helyszínen 21.613 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. Magyarul 1.028 helyszínen 21.142, míg 25 helyszínen 471 vizsgázó 6 különböző idegen nyelven (angol, francia, horvát, német, román, szerb) tesz érettségi vizsgát.

A középszintű informatika gyakorlati vizsga 180 perces, az elérhető maximális pontszám 120 pont. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is maguk határozhatják meg. A gyakorlati vizsgát számítógépteremben kell lebonyolítani.

A feladatsorok tematikája a következő: szövegszerkesztés; táblázatkezelés; adatbázis-kezelés; prezentáció, grafika, weblapkészítés.

Vizsgázónként szükséges segédeszközök: számítógép a megfelelő szoftverekkel (a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosítja), vonalzó (a vizsgázónak kell hoznia).

A vizsgázó a vizsgát megelőző tanévben központilag jóváhagyott (az iskola által kihirdetett) szoftverek használatával vizsgázhat.

Délután

Belügyi rendészeti ismeretekből középszinten 92 helyszínen 1.380 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

Emelt szinten 22 helyszínen 358 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

A belügyi rendészeti ismeretek közép- és emelt szintű írásbeli vizsgán a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. A feladatsor I. részének megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható. A II. rész megoldásához szükséges információkat, pl. adatokat, szemelvényeket a feladatsornak mindig tartalmaznia kell. A vizsgázó hoz magával körzőt, vonalzót, íróeszközt.

Ének-zene vizsgatárgyból középszinten 190 helyszínen 421 vizsgázó (közülük 3 vizsgázó német nyelven) tesz érettségi vizsgát.

Az ének-zene vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 120 perces, és maximálisan 100 pont szerezhető. Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell megoldaniuk a vizsgázóknak. A feladatlapok témakörei a következők: I. feladatlap: zenefelismerés, II. feladatlap: zenetörténeti szövegalkotás; általános zenei alapismeretek; dallamátírás. A vizsgát az I. feladatlap (20 perc) megoldásával kell kezdeni. A vizsgadolgozatokat a 20. perc leteltével összegyűjtik. Ezután kerülhet sor a II. feladatlap (100 perc) kiosztására és megoldására. A vizsgázó a II. részen belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is megváltoztathatja.

Vizsgacsoportonként szükséges segédeszköz: a feladatsor hanganyagának lejátszásához szükséges egy CD-lejátszó, amelyet a vizsgát lebonyolító intézmény biztosít.

Művészettörténet vizsgatárgyból középszinten 85 helyszínen 441 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

A művészettörténet vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 120 perces, és maximálisan 100 pont szerezhető.

Az írásbeli feladatlapot 40-60%-ban a magyar, 40-60%-ban pedig az egyetemes művészettörténethez kapcsolódó feladatok, részfeladatok alkotják. Az egyetemes művészettel kapcsolatos feladatok döntően az európai kultúrára vonatkoznak, ezek kb. 20%-ában szerepelhet az Európán kívüli kultúrákra vonatkozó kérdés.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja, valamint a feladatok megoldásához semmilyen segédeszközt nem használhat.

(EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárság)