A digitális forradalom időszakában diákoknak és tanároknak egyaránt létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használata – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hétfőn, a CodeWeek (Európai Programozási Hét) budapesti zárórendezvényén.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs, MTIPölöskei Gáborné elmondta: a pedagógusok és tanulók közötti információs szakadék megszüntetéséhez a tanárok nyitottságára és továbbképzésére van szükség, hogy az informatika bekerüljön az iskolai módszertanba, a hétköznapok részévé váljon.

Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke kiemelte, hogy az informatikai iparág fenntartásához létfontosságú az IT szakemberek képzése, ennek ellenére azt tapasztalják, hogy a természettudományok egyre népszerűtlenebbek. Európában a pályakezdők 50-70 százaléka nem tud elhelyezkedni, ezzel szemben 500 ezerre tehető a betöltetlen informatikai állások száma, az IVSZ Magyarországon is évente 10 ezres szakemberhiányt regisztrál – mondta.

Az elnök szerint az Európa 38 országában megrendezett Codeweek remek alkalom arra, hogy megismertesse a programozás kreatív oldalát, eloszlassa az ehhez kötődő előítéleteket, és bebizonyítsa, hogy olykor a játékos oktatás vagy akár egy lelkes mentor meg tudja kedveltetni a gyerekekkel az informatikus szakmát.

Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója szerint az egyes szakmák iránti érdeklődés hullámzó, ezért olyan példaképre van szükségük a fiataloknak, aki megmutatja, hogy az informatikai iparágban elhelyezkedni jövedelmezőbb, mint gondolták.

A zárórendezvényen több diák is bemutatta találmányát. Közöttük Kiss Bálint 17 éves középiskolai tanuló egy olyan online anyagokat összesítő, oktató eszközt dolgozott ki, amellyel bárki könnyedén megértheti és elsajátíthatja a technológiával kapcsolatos készségeket. Az innovatív tanulási módszer eddig 400 diákhoz jutott el. Az ifjú programozó elmondása szerint azon dolgozik, hogy találmányát minél több diák használja díjmentesen Magyarországon, az első tíz készülék gyártása pedig már folyamatban van.

(MTI)