A kormány rendkívüli erőfeszítéseket tesz az oktatásban, mert ebben rejlik Magyarország sikere - hangoztatta a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár a Fővárosi Pedagógiai Napok megnyitóján, kedden.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet által szervezett háromnapos rendezvényen Pölöskei Gáborné kiemelte: az ország sikerének kulcsát a gyermekek jelentik, az ő tudásuk, és ezt kell szem előtt tartani. Ezért az oktatásban minden lépésnek egymásra kell épülnie, egységet alkotnia - mutatott rá. Közölte: értékalapra helyezik az oktatási rendszert, most köznevelésről van szó, nem közoktatásról.

A minisztérium kiemelt céljai között említette a társadalmi leszakadás megakadályozását és a tehetséggondozást. A helyettes államtitkár úgy vélte, a köznevelés rendszerének megújítása nem mehet egyik napról a másikra, az átalakítás csak hosszú folyamatként képzelhető el. Az új jogszabályok orvosolják az eddigi hibákat, továbbá kitüntetett figyelmet szentelnek a gyermekeknek, de tenni kell még azért, hogy az oktatás színvonalasabb legyen - mondta. Hozzáfűzte: fontos, hogy minden gyermeket hozzásegítsenek a későbbi boldogulásához.

Pölöskei Gáborné szerint a pedagóguséletpálya-modell kialakításával a kormány több évtizedes adósságot egyenlített ki. Arra is kitért, hogy a 21. századi kihívásoknak megfelelő, minőségi tankönyvekre van szükség, ezért a kormánynak a korábbiaknál nagyobb szerepet kell vállalnia ebben a kérdésben.

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban megrendezett eseményen Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója beszédében kiemelte: ahhoz, hogy Magyarország versenyképes legyen, az oktatásban az eddig szintet meg kellene tartani, vagy tovább emelni. Fontos feladatnak nevezte, hogy 10 százaléknál kevesebb legyen azon fiatalok száma, akik az oktatási rendszerből kikerülve nem szereznek semmilyen képzettséget. Ha ezen a területen további romlás lesz, az nemcsak az iskolarendszer működésének problémáját jelenti, hanem nagy terhet okoz a társadalomnak, hiszen akinek nincs végzettsége, azt nagy valószínűséggel el kell tartania a társadalomnak - magyarázta.

Arról is beszélt, hogy súlyos elmaradása van Magyarországnak az oktatásban a felnőttek részvételét tekintve, a számok messze alatta vannak az európai elvárásoknak. Jellemző, hogy az szerez újabb végzettséget, akinek már egyébként is van, és akinek nincs, az nem szerez végzettséget felnőttként sem - mondta. El kellene érni, hogy az iskolázatlanok és az alacsony iskolázottságúak bekapcsolódjanak a felnőttképzésbe - fűzte hozzá.

Sántha Péterné (Fidesz-KDNP), az eseménynek helyet adó VIII. kerület alpolgármestere hangsúlyozta: a kerület és a főváros minden iskolájában a pedagógusok olyan gondolatokkal végzik munkájukat, mint a pálya iránti elkötelezettség, a hivatástudat, az odafigyelés és a szeretet. A tanítás nem egyszerű feladat, nemcsak munka, hanem hivatás, de arra is szükség van, hogy a pedagógusok néha megálljanak, és szellemileg feltöltődjenek, és ez a mostani rendezvény jó alkalom erre a kiváló eszmecserék, előadások és gyakorlati bemutatók révén - mondta.

(MTI)