Minden készen áll az érettségi vizsgákra, amelyek a magyar nyelv és irodalommal, illetve a magyarral mint idegen nyelvvel kezdődnek hétfőn - mondta Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Az érettségi matematikával, történelemmel és az idegen nyelvekkel folytatódik. Május első heteiben az írásbeli vizsgákat, június első hetében az emelt szintű szóbeli érettségiket, június utolsó két hetében pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják - ismertette.

A választható tárgyak körében annyi módosulás van, hogy az akkreditált vizsgatantárgyakból nem lehet érettségi vizsgát tenni, de miután ez már korábbi változás, erre az érettségi vizsgaidőszakra jelentős módosítás nem történt - közölte. Pszichológiából a központi vizsgakövetelmények alapján vizsgáznak - tette hozzá.

A helyettes államtitkár véleménye szerint jól bevált, hogy különböző szinten vizsgázhatnak az érettségizők. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a felsőoktatási intézmények döntő többsége ma már emelt szintű érettségit követel meg. Ezt jól mutatja, hogy az emelt szintű érettségi vizsgázók és az emelt szintű vizsgák száma is növekedett, ez erre az érettségi időszakra több mint 1200 vizsganövekedést jelent. Az összes vizsga tíz százalékát teszik ki az emelt szintű vizsgák - közölte.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a szakképzés legnagyobb változásairól ezekben a hetekben tárgyal a parlament, a köznevelési törvényt érintő részek és a szakképzési törvény módosítása az Országgyűlés előtt van. Főleg jövő szeptembertől lesznek tartalmakat érintő változások, az idén ősszel induló tanévben a legjelentősebb változás a szakképző intézményeket érintő fenntartóváltás lesz - mondta Sipos Imre.

(MTI)