A mai napon (2015. május 21.) 8 órától az olasz nyelvi írásbeli érettségi vizsgákra, 14 órától a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyak középszintű írásbeli vizsgájára kerül sor.
(A mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyakból csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.)

Délelőtt

Olasz nyelvből középszinten 133 helyszínen 556 vizsgázó, emelt szinten 24 helyszínen 273 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

Az olasz nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, amelyből az első rész az „Olvasott szöveg értése” 60 perc időtartamú, a második rész, „Nyelvhelyesség” feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces „Hallott szöveg értése” rész következik, majd végül az „Íráskészség” 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgarészek szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az íráskészség feladatsora esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár.

Délután

Mozgóképkultúra és médiaismeret vizsgatárgyból középszinten 142 helyszínen 843 vizsgázó (közülük 1 helyszínen 4 vizsgázó angol nyelven) tesz írásbeli érettségi vizsgát.

A mozgóképkultúra és médiaismeret írásbeli vizsgája 180 percig tart. A feladatsor tartalmaz egy DVD-re rögzített, 5-15 perc hosszúságú filmrészletet vagy televíziós műsorrészletet. A vizsga három elkülöníthető feladattípusból áll: fogalom- és tárgyismeret; mozgóképi szövegértés; média miniesszé. Az elérhető maximális pontszám középszinten (10 + 25 + 15) 50 pont, emelt szinten (15 + 30 + 15) 60 pont.

A vizsgázók a feladatlapokon levő információkon kívül semmilyen segédeszközt nem használhatnak.

Dráma vizsgatárgyból középszinten 37 helyszínen 224 vizsgázó tesz írásbeli érettségi vizsgát.

Dráma vizsgatárgyból az írásbeli vizsga középszinten 120 percig tart, az elérhető maximális pontszám 60 pont. Az írásbeli feladatsor két feladattípust tartalmaz: egyszerű, rövid választ igénylő feladatokat (30 pont) és jelenetértelmezéshez, színházi megvalósításhoz kapcsolódó néhány soros elemzést, értelmezést igénylő kérdéseket (30 pont). Vizsgacsoportonként szükséges segédeszköz: három példány helyesírási szótár. Ezeket a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosítja.

(EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárság)