Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahogy az az imént levetített spotfilmben is látható volt: a művelődési házak, kultúrházak, faluházak, agórák és közművelődési intézmények minden nap értéket adnak nekünk a legkisebb településtől a legnagyobb városokig.

Ezek a kulturális programok, szakkörök, rendezvények, közösségteremtő alkalmak a hétköznapjaink és hétvégéink természetes részeivé váltak, nélkülük nehezen tudjuk elképzelni a szabadidőnket. E programok, és tán mondhatom azt, hogy tudáséhségünket csillapító és kreativitásunkat felpezsdítő szellemi táplálékok nélkül fájó szívvel képzelnénk el gyermekeink és unokáink szabadidejét.

A rendezvénysorozat e gondolat mentén választotta 2019-ben szlogenjének első alkalommal a „Mindennap értéket adunk” mondatot. És mivel a közművelődési feladatokra talán ez a legtalálóbb és legpontosabb megfogalmazás, ezért ezt a szlogent a rendezvényhez szorosan kapcsolódó általános, éveken átívelő szlogenné tették a rendezők.

Szeretném ehhez még hozzáfűzni, hogy ezen országos rendezvénysorozat célja többek között annak tudatosítása is, hogy a közművelődési intézmények sokoldalúságuknak és a helyi társadalomban betöltött közösségépítő, fejlesztő munkájuknak köszönhetően meghatározó szerepet töltenek be mindennapi életünkben és hagyományaink tovább éltetésében is. De ugyanilyen fontos szerepük van az új kulturális értékeink létrehozásában is.

A szervezők célja még az is, hogy megmutassák, a közösségi művelődést szolgáló intézmények és az ott dolgozó szakemberek tevékenysége milyen sokszínű; közösségépítő, fejlesztő munkájuk és modern, kreatív módszereik miként szolgálják a települések megtartó erejének növekedését.

Olof Johannesson Nobel-díjas svéd fizikus írta le a következő fontos gondolatot: „A történelem arra tanít, hogy a legnagyszerűbb kultúrák mindig a progresszív erők és a hagyományőrzés közötti egyensúly fázisában alakultak ki.”

A kultúrházak pedig éppen ebben az egyensúlyi helyzetben vannak: ezek az intézmények lehetnek sokszor a balansz a hagyomány és progresszió, a tradíció és az innováció között. Hiszen a múlt tisztelete nélkül nem lehet újat építeni, s minden új gondolat a hagyományhoz fűződő kapcsolatból születik.

Ezek melegágya, kovásza lehet egy-egy jól szervezett, gazdag programot kínáló művelődéi intézmény! Adjanak Önök inspirációt, legyenek Önök a kovász! A hét minden napján, a nap minden percében!

Ahogy a Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett, immár 14 éves rendezvénysorozat címe is mondja: a Kultúrházak éjjel-nappal a rendelkezésünkre állnak, így mi mással is ünnepelhetnénk, mint három éjen és napon át színesebbnél színesebb programokkal: idén pár nap alatt több mint 400 szervezet közel 1000 programjával – az egész országban, a legkisebb faluktól a legnagyobb városokig.

Köszönöm a figyelmet!

(EMMI)