Excellenciás Úr! Tisztelt Polgármester úr! Főtisztelendő Megyéspüspök úr! Tisztelt Honfitársaim! Kedves Szigetváriak!

„Akkor is, egyetlen kötelesség állni a harcot, most és minden időn, egymagad állva, ha kell. S most teneked kell látnod, Uram, ne takard el az arcod, hogyha reánk nézel, mindjárt látni fogod: csak kö-veid, nem templomod omlott össze a bombák gyilkos esője alatt. Most viadalra megyünk, hűséggel, becsülettel végre legyőzni a győzőt, adni örök példát, vívni csilla-gokért.” (Szőnyi Ferenc – Zrínyi utolsó imája - részlet)

Tisztelegve a szigeti hősök előtt, 450 év távlatából titkot keresnek ezek a költői sorok. Ahogyan, talán egy mai iskolás diák egy-egy híres várunk romjai között hős katonákról előadást hallva keresi a magyar hősök titkát: honnan eredt egykori hőseink szívében a halált is vállaló hűség, meg nem alkuvó vitézség, példaadó bátorság, a hit ereje?

Ezt a titkot kell keresnünk nekünk is kései utódoknak Szigetvár falai között. Aki ezt megérti, annak szívét betölti az az erő, amely nélkül nincs hazafiság!

A Zrínyi Napokon azért vagyunk együtt, hogy ezt a titkot, Zrínyi és valamennyi hősünk titkát megértsük, kimondjuk és felmutassuk úgy is, ahogyan Szőnyi Ferenc azt gyönyörű költeményében feltárja: „egyetlen kötelesség állni a harcot, most és minden időn, egymagad állva, ha kell...”

Excellenciás Úr! Tisztelt Polgármester úr! Főtisztelendő Megyéspüspök úr! Tisztelt Honfitársaim! Kedves Szigetváriak!

Amikor hazánk küzdelmes történelmét vizsgáljuk, hamar eljutunk arra a meglátásra, hogy emberileg alig megmagyarázható valóság ennek a sokszor eltiport, létéért küzdő nemzetnek a fennmaradása.

Pusztán emberi logika szerint nehéz józanésszel magyarázatot találni erre a csodára. Csupán a törté-nelmi tényeket, erőviszonyokat, körülményeket tekintve alig van tárgyi érv amellett, hogyan marad-hatott fenn Magyarország. S nem csak fennmaradt: minden veszteség, minden hátratétel ellenére óriásit alkotott és alkot, me-lyekben hatalmas értékeket adott és ad a világnak: képző- és előadó művészetekben, irodalomban, zenében, különböző művészeti ágakban, sportban, tudományokban, kutatásokban, fejlesztések-ben.

Történelmünk vészkorszakaiban nem igen adatott meg, hogy nagyobbak, erősebbek, hatalmasabbak legyünk ellenfeleinknél. Szigetvár hősies csatája oly jól példázza ezt.

Az aránytalan túlerővel szem-beni, sokszor reménytelen harc végig kísérte sorsunkat. S nem vesztünk el! Megmaradtunk minden veszedelemben! Megmaradtunk minden reménytelenségben, minden túlerővel szemben, minden történelmi realitás dacára, mert van valamink, ami a magyar lélek sajátja! Él valami legyőzhetetlen erő a magyar a szívben, s minden korban éltek azok, - hiszem és remélem, ma is élnek - akikben ezt az erőt semmi le nem győzhette! Ezért van hazánk, ezért él a magyar, mint keresztény hitét, kultúráját megőrző nemzet.

Az, hogy évezredes küzdelmek után, dacolva túlerővel, elnyomással, álnoksággal és árulásokkal ma, 2018-ban egy gyarapodó, erősödő országban élhetünk kultúráját, identitását őrző és éltető nemzetál-lamként, az abban az erőben rejlik, amit úgy hívunk: hazaszeretet! A mi történelmi megmaradásunk titka a Haza szeretete.

Szigetvár, Eger, Mohács, Buda, vagy akár a Corvin-köz üzen a ma élő magyar nemzedékeknek, üzen Európának és üzen a világnak: az Istenre tekintő hitben gyökerező hazaszeretet sohasem veszít! A hazaszeretet nem győzhető le. Feláldoztatva hősies helytállásban, hősi halálban újra él az örökösök szívében. Ez az erő a magyar lét titka. Szőnyi Ferenc így találta meg Zrínyi Miklós és hős katonáinak áldozatában a nemzetmegtartó erőt: „Gyászba azért sose öltözzék majd senki miértünk, hisz rút sorsa fölött nagy diadalt vesz a szív. Vége ma lesz igazán a mohácsi csatának, a romlás – bár veszedelme betelt – nem vesz erőt Szigeten.” S mennyire igaz ez Szigetvár falai között: a magyarok hazájában a keresztény kultúrán gyökerező hazaszereteten soha nem vett erőt a romlás. Boldogan látjuk ma: egy gyarapodó nemzet él e hazában!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hazaszeretet: életerő! A Nemzet ereje! A hazaszeret ragaszkodás Istenhez, az élő hithez, ragaszkodás az Istentől kapott hazához, féltő ragaszkodás egymáshoz, utódainkhoz, ragaszkodás múltunkhoz, identitásunkhoz, nyelvünkhöz, kultúránkhoz, ragaszkodás a nemzetállam jövőjéhez. Ez a ragaszkodás az összetartozás legyőzhetetlen ereje, amellyel együtt harcoltak és haltak a mi hőseink értünk utódokért is.

De a haza szeretet ugyanakkor nemzet öröme is: tárgyi, szellemi, lelki kincseink felett való közös örvendezés; öröme az összetartozásnak, a közös reménységnek, öröm közös eredményeink felett. A hazaszeretet a magyarság öröme! A próbatételekben megőrzött, megharcolt és megtartott lét öröme, amelyből erőt merítve bátran és bizakodva tekintünk ma is a jövőbe. De a hazaszeretet felelősségvállalás is: áldozathozatal, küzdés, helytállás „hűséggel, becsülettel, egymagad állva, ha kell.” Naponkénti munka és fáradság a nemzet gyarapodásáért, jövőjéért, biztonságáért, ha kell akár más nemzetek javára, segítésére és nem kárára. Bölcs felelősség ez: más nemzetek, a nagyobb közösségek javára is gyarapodni, felelősséggel, egymásért. De ha kell, akkor végsőkig hűségesen védeni a nemzetet, az identitást, a kultúrát, a nyelvet, az ország határait, szuverenitását, földjét, vagyonát és polgárait.

Tisztelt Honfitársaim!

Ma, amikor napjainkban ismét sorskérdés a nemzetállam léte, keresztény hitünk, kultúránk és határaink védelme, a Kárpát-medencei magyarság megerősödése, fogadjuk szívünkbe ősi örökségünket, a hazaszeretet megtartó erejét, örömét és felelősségét! Főt hajtva szigetvár hősei, Zrínyi Miklós és vitézeinek hűsége előtt, vegyük magunkra, mint hű utódok a ránk ruházott küldetést, ahogyan Szőnyi Ferenc költő szavakba öntötte: „egyetlen kötelesség állni a harcot, ..hűséggel, becsülettel, adni örök példát..”.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(EMMI)