Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Polgármester Urak! Kedves Szervezők és Zarándokok!
Piros betűs nemzeti ünnepeink mellett különösen fontos, hogy számontartsuk emlékezetünkben azokat a napokat is, amelyek miatt ma azok lehetünk, akik vagyunk. Amelyek több százéves történelmi következményei, hogy ma itt lehetünk, ma itt élhetünk a csodálatos Kárpát-medencében.
Ezek a napok emlékezetünk révén építik fel jelenünket és jövőnket. Ha mi évről évre megidézzük őseink dicső tetteit, akkor példájukból merítkezve erőt nyerhetünk, példájukat továbbadnunk pedig nemcsak egyfajta kötelességünk, hanem büszke örömünk is.
Hiszen vannak a magyar történelemben olyan napok, amikor e lélekszámát tekintve kicsi nép önmagán messze túlmutató erőfeszítése kiemelkedő eredményt hozott. És amelyeket nemcsak mi tartunk számon, hanem Európa és az egész világ is. Nemzeti ünnepeink – március 15., augusztus 20. és október 23. – mellett nemzeti emléknapjaink is különös fontossággal és jelentőséggel bírnak.
Az az egyszerre felidéző és egyszerre magunkba forduló csend, amelyre ezeken a napokon évről évre – ha csak egyetlen percre is – megállunk, alakítanak minket. Ezek a napok emlékeztetők: emlékeztetők arra, hogy ne hagyjuk, hogy a napi gondok és teendők, az élet ügyes-bajos dolgai kimossák belőlünk elődeink hősiességét és áldozatait.
Talán kicsit a magyar természethez tartozik, hogy emléknapjaink kiválasztása során a veszteségeink hangsúlyozása került előtérbe, a történelem sötét pillanatai, és az a rengeteg ember – családtagok, szülők, nagy- és dédszülők, távolabbi rokonok, barátok, szomszédok, ismerős és ismeretlen honfitársaink –, aki odaveszett a történelem különböző színű viharai során.
Régi, de ma is ható dicsőségünk napjai, nemzetünk nagy pillanatai kicsit talán háttérbe szorultak, a történelemkönyvek lapjairól a nemzeti emlékezet nem emelte őket kellő rangra. Ezek közé tartozik a nándorfehérvári diadal napja is, a magyar-török háborúk, vagy talán a több mint ezeréves magyar történelem talán legnagyobb katonai gőzelmének napja is. Amely során Szilágyi Mihály vezetésével a közép-európai népek, főleg a magyarok és a szerbek közösen tartották 1456. július 4. és 21. között, majdnem 3 héten keresztül II. Mehmed török szultán sokszoros túlerőben levő ostromló seregével szemben Nándorfehérvár várát – hogy aztán július 22-én megérkezzen és fényes győzelmet arasson felmentő seregével Hunyadi János és Kapisztrán János.
A váratlan és fényes győzelem közel hetven esztendőre megtorpantotta a török birodalom további európai terjeszkedését. A katonai siker kiemelt jelentőségét mutatja, hogy azóta a keresztény világban mindenhol erre emlékeztet a déli harangszó is. És az is, hogy III. Kallixtusz pápa a rákövetkező évben e napra tette Krisztus színeváltozásának ünnepét is.
Kedves Hölgyeim és Uraim!
Van még egy ilyen jelentőségű magyar történelmi esemény? Tudunk mondani még egy olyan történelmi pillanatot, amelyre nem csak mi emlékezünk, hanem az egész világ is számon tartja, minden egyes nap déli tizenkét órakor? Tudunk még mondani egy olyan jelentős világi eredetű ünnepet, amely nemcsak évtizedekig, vagy pár évszázadon át, hanem már jóval több mint fél évezrede közös ünnepe a nyugati keresztény világnak? A nándorfehérvári diadal napja ilyen, a maga módján egyedülálló. Bármelyik nép dagadó kebellel, kitörő büszkeséggel ünnepelné, dicsekedne vele, erre a fundamentumra építené gondolkodása, identitása és országimázsa fontos oszlopait.
Ezért is tartom különösen jelentősnek, hogy a viszonylagos feledés homályát megbontva Magyarország Országgyűlése 2011. július 4-én, a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. És ezért is tartom fontosnak, hogy ilyenkor ne csak állami rendezvények és megemlékezések legyenek, hanem olyan civil kezdeményezések is, amelyek e napot beemelnék a közgondolkodás színtereibe: ne csak a tragédiákra, ne csak a véráldozatokra emlékezzünk, hanem a dicsőséges és messze visszhangzó tetteinkre is!
Kívánom Önöknek, hogy a mai nap után egy kicsit emeltebb fővel távozzanak, egy kicsit büszkébben legyenek magyarok! És kívánom a kerékpáros zarándoklat résztvevőinek, hogy tartsanak ki végig, ne adják fel az erőpróbát, és ha tüdejük égni kezd, izmaik túlfeszülnek, merítsenek erőt a nándorfehérvári hősök lelkierejéből és kitartásából!
Köszönöm a figyelmet!
(EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)
