2010-hez képest két és félszer többet fordít a kormány kultúrára: 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a területre, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot.

Az Eurostat adatai szerint GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít.  Az előző évekhez képest idén 500 millióval több támogatást kapnak a budapesti színházak, 30 százalékkal több támogatást a vidéki színházak és a kormány szeretné folytatni a fővárosban a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházását, a Liget projektet.

2019-ben hazai forrásból megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház, 2020-ban pedig több, az ágazathoz tarozó kulturális beruházás fejeződhet be: a többi között megújul a Kertész Imre Intézet, a nyíregyházi Kállay-kúria, a veszprémi Állatkert, és elkészül a Szolnoki Szigligeti Színház és a szolnoki Művésztelep felújítása, átadásra kerül a Lakitelek Népfőiskola beruházásában a Nemzeti Művelődési Intézet új székháza és a komáromi Csillag Erőd is. Lezárul a Schrammel Imre életművét befogadó kiállítóhely létrehozása Szombathelyen, és a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár megújítására irányuló beruházás. Folytatódnak a Makovecz Imre-program keretében támogatott felújítások.

2020-ban az EMMI felelősségébe tartozó kulturális beruházásokra összesen közel 7 Mrd Ft jut tervezetten. Ezt az összeget tovább növelik a Liget Budapest projekt és a Magyar Állami Operaház, valamint a Modern Városok program kulturális beruházásaira megítélt források.

Az EMMI kulturális államtitkársága 2020-ban is támogatja a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok zenei képzését és hangszervásárlását és folytatódik a Lázár Ervin Program is, amely gazdag kulturális lehetőséget kínál az általános iskolába járó diákoknak.

A kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszernek köszönhetően 500 millió forinttal több jutott a budapesti színházaknak, mint a korábbi években. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 %-kal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 %-kal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak, mint az előző évben.

(EMMI)