Újabb 420 millió forinttal támogatja a kormány a magyar klasszikus zene nemzetközi hírnevének erősítését 2016-ban és 2017-ben - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

A kormányzat négy nagyszabású zenei program anyagi támogatásáról határozott október 7-én, a döntés értelmében 100 millió forintot kap a költségvetésből a 2016. szeptember 2. és 11. között megtartandó Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny, valamint szintén 100 millió forinttal támogatják a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyet második alkalommal rendeznek meg 2016. szeptember 19. és 25. között Budapesten.

Kép letöltéseFotó: Nagy Mihály

A kormány emellett 160 millió forintot szán a Pécsett 2017 folyamán megrendezendő Nemzetközi Karmesterversenyre és 60 millió forintot fordít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. új közös kezdeményezésére, a Nyári Nemzetközi Akadémia és Fesztiválra - tette hozzá Hoppál Péter.

A magyar polgári kormányzat kötelességének érzi a magyar zene jelentette identitáserősítő kulturális kincs támogatását - hangsúlyozta az államtitkár, felidézve a Zeneakadémia palotájának és a Pesti Vigadó épületének felújításához, valamint a Budapest Music Center (BMC) és az Magyar Állami Operaház fejlesztéseihez nyújtott kormányzati támogatást.

Hoppál Péter szintén kiemelte, hogy a Zeneakadémia 800 millió forintos, míg a Filharmónia Magyarország 350 millió forintos koncertszervezésre fordítható éves állami támogatásban részesül.

Kép letöltéseFotó: Nagy Mihály

Az eseményen Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a Nyári Nemzetközi Akadémia és Fesztiválról szólva elmondta, hogy egy olyan kamarazenei rendezvényt - fesztivált és mesterkurzusokat - szeretnének szervezni a megújult Zeneakadémia falai közé, amely a nemzetközi programkínálat élvonalába tartozhat és vonzerőt gyakorolhat a fiatalok számára is.

Marton Éva Kossuth-díjjal és Nemzet Művésze címmel is kitüntetett opera-énekesnő a nevét viselő nemzetközi énekversenyről elmondta, hogy 2016-ban szeretnének kelet felé nyitni, ennek érdekében kínai, grúz és koreai művészeket is meghívnak a megmérettetés zsűrijébe a francia, olasz és spanyol tagok mellett.

Hozzátette azt is, hogy a fiatal énekművészeknek szóló versenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara fog játszani Kocsár Balázs vezényletében, a versenyzőknek az elődöntőben - az első alkalomhoz hasonlóan - ezúttal is elő kell adniuk egy Liszt-dalt. Újdonságként 2-3 kiválasztott versenyzőt szeretnének Budapesten marasztalni egy mesterkurzus erejéig - mondta el Marton Éva.

A soron következő Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny művészeti vezetője Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, a zsűri díszelnöke Kurtág György zeneszerző lesz - ismertette Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A 2017-es Nemzetközi Karmesterversenynek a pécsi Kodály Központ fog otthont adni, a rendezvény szervezésében közreműködnek a Pannon Filharmonikusok is - tette hozzá, felidézve, hogy az először 1974-ben megrendezett megmérettetés az évtizedek alatt olyan neves karmestereket ismertetett meg a közönséggel, mint Kobajasi Kenicsiró, Medveczky Ádám és Hamar Zsolt.

(MTI)