A hit és a tudás a jövőnk két legfontosabb alapköve az államalapítás óta, a hit a megmaradás, a tudás pedig a fejlődés, a siker fundamentuma - hangoztatta a kultúráért felelős államtitkár Pécsen.
Hoppál Péter erről a baranyai megyeszékhely köznevelési intézményeinek tanévnyitóját követő ünnepségén beszélt, amelyen letették a Pécsi Református Kollégium 1 milliárd 320 millió forintból felépülő, több mint 3000 négyzetméteres alapterületű általános iskolai épületének alapkövét.
Az idén 500 éves reformáció vívmányait méltatva a politikus arról beszélt, hogy a tudás, az iskolázottság a reformációnak köszönhetően elért "a hétköznapi emberek szintjére", és széles körben elterjedhettek a hitélet tanai, a műveltség alapjai.
A közoktatásra térve azt hangsúlyozta: "a kormány számos módon járul hozzá a gyermekek hatékonyabb oktatásához, neveléséhez Magyarországon, európai és világszinten is egyedülálló módon támogatva a családokat".
Megjegyezte azt is, hogy a Pécsi Református Kollégium nyerte el a legnagyobb támogatási összeget az egyházi fenntartók számára kiírt mintegy 15 milliárdos iskolafejlesztési keretből.
Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója az ünnepségeket megelőző, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta: református egyház és kollégium közösséget épít a 21. század Magyarországa és ifjúsága számára. A 16. századi gyökerekkel rendelkező, tavaly 100 éves jubileumát ünneplő, a kommunista diktatúra kényszerszünete után idén 25 éve újraindult pécsi református iskolaközpontban ezer diákot nevelnek. Kádár Péter szólt arról is, hogy intézményük általános iskolája a kompetenciamérések országos mezőnyének első öt százalékában található, megelőzve ezzel az fővárosi és nagyvárosi átlagokat.
Hoppál Péter a sajtóeseményen közölte, az építkezés ősszel kezdődik és a tervek szerint 2019 szeptemberére elkészül az új iskolaépület.
A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a kollégium sportcsarnokában tartották meg a pécsi köznevelési intézmények közös városi tanévnyitó ünnepségét.
Az évnyitó istentiszteletet Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, az egyház zsinatának lelkészi elnöke tartotta; a tanévet Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester nyitotta meg.
(MTI)