Az öt nemzeti minősítésű vidéki teátrum közül a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) kapja idén a legnagyobb összegű - 527 millió forintos - állami támogatást - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár pénteken.
Mint Hoppál Péter pécsi sajtótájékoztatóján kiemelte, a debreceni, miskolci, szegedi, győri és pécsi teátrumok támogatására szolgáló korábban csaknem 2,5 milliárd forintos költségvetési keret az idei évre 110 millió forinttal nőtt.
Ebből a növekményből a Pécsi Nemzeti Színház 61 millió forintot kap - ismertette a politikus, megjegyezve, hogy a pécsi színháznak a korábbi években a többi teátrumhoz képest, teljesítményét is figyelembe véve, méltánytalan lemaradása volt a finanszírozásban.
Míg a korábbi esztendőkben a PNSZ 400, majd 440 millió forintos támogatásban részesült, a másik négy vidéki nemzeti színház támogatása meghaladta az 500 millió forintot - mondta.
Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy ezt a hátralékot az elmúlt 3-4 évben egyedi államtitkári döntésen alapuló kiegészítésekkel ellensúlyozták. A PNSZ állami támogatásának növekedését az intézmény szakmai teljesítményével és magas mutatóival indokolta az államtitkár, aki egyúttal gratulált a pécsi társulat munkájához. Az államtitkár kiemelte: a PNSZ elfoglalta méltó helyét a vidéki színházi szcénában.
Hoppál Péter beszámolt arról is, hogy PNSZ-ből 57 év után tavaly önállósodott Pécsi Balett tavalyi 50 millió forintos rendkívüli állami támogatása 2018-tól beépült a központi költségvetés bázisába. Az összegeken felül a tánctársulat bővítésének céljára idén további 10 millió forintos különtámogatást is biztosítanak - tette hozzá.
Az ugyancsak nemzeti besorolású, pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) számára 2018-tól 90 millió forintos állandó finanszírozás-növekedést sikerült elérni - közölte. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a PFZ 440 millió forinttal többet kap, mint a többi vidéki nemzeti besorolású együttes.
Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója a támogatást megköszönve arról beszélt, hogy a teátrum történetben először, a legutóbbi időszakban átlépték 125 ezres fizető nézőszámot.
(MTI)