A világ egyetlen, Robert Capa fotóit bemutató állandó kiállítása nyílik meg a fővárosi Capa Központban az intézmény kibővítését és felújítását követően, 2018 októberében - jelentette be Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

A magyar fotográfia napján tartott sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta, hogy a kormány mintegy félmilliárd forinttal támogatja a központ felújítását és kibővítését.

A központhoz kerülő, 937 képet tartalmazó úgynevezett mestergyűjteményt, valamint további 48 vintage kópiát a tervek szerint 2018. október 22-től, Robert Capa születésének 105. évfordulójától láthatja a közönség.

Kép letöltéseFotó: Capa Központ

Az államtitkár felidézte: 2008-ban vásárolta meg a magyar állam a Robert Capa-mestergyűjteményt közel 300 millió forintért a New York-i International Center of Photography-tól (ICP), amely a magyar származású fotóriporter hagyatékát gondozza, szerződésben vállalva annak elhelyezését egy akkor még létrehozandó fotóközpontban. A budapesti Capa Központ 2013-ban, Robert Capa születésének 100. évfordulóján nyílt meg a volt Ernst Múzeum épületében.

Az EMMI költségvetéséből korábban már 14 millió forintot fordított a központ megújítási terveinek kidolgozására, egy augusztusi döntés szerint pedig a kormány újabb 490,6 millió forinttal támogatja az intézmény bővülését, hogy korszerű kiállítótérben mutathassa be az egyedülálló kiállítást.

Kőrösi Orsolya, a központ ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Master's Set III. elnevezésű sorozat 937, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz, amelyek a világhírű fotográfus életművét a leginkább reprezentálják. Ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse) és Richard Whelan fotótörténész válogatták ki a Robert Capa által hátrahagyott mintegy 70 ezer negatív közül.

Kép letöltéseFotó: Capa Központ

Az igazgatónő, akinek újabb négy évre történő kinevezését szintén a keddi sajtótájékoztatón jelentette be Hoppál Péter, kitért arra is, hogy a Nagymező utcai épülethez tartozó, egykori Tivoli mozi termében tervezik kialakítani az állandó Robert Capa-kiállítást, melyet szeretnének 2018-ban, a gyűjtemény megvásárlásának tizedik és Robert Capa születésének 105. évfordulóján megnyitni.

Kőrösi Orsolya az MTI-nek hangsúlyozta: az építtető Ernst Lajos szándékai szerint a mozi-, majd színházterem és a múzeum szerves egységet alkotott, egykor egybe is voltak nyitva. A termet szerették volna megtartani rendezvénytérként, ezért az állandó Robert Capa-tárlat klimatizált kiállítóterét az egykori színházi kiszolgálóhelyiségek helyén alakítják ki. Itt a mestergyűjteményből egyszerre 150-200 fotó lesz bemutatható; ezek műtárgyvédelmi okokból néhány havonta cserélődnek majd, de az új kiállítótérben egy látványtár is helyet kap, amelyben a kollekció többi darabja is megtekinthető lesz - árulta el.

A korszerű technikával felszerelt rendezvényterem alkalmas lesz konferenciák, szakmai események, megnyitók, de akár kisebb koncertek, színházi előadások befogadására is, az előcsarnokban pedig kávézó és múzeumshop nyílik.

Kép letöltéseFotó: Capa Központ

A felújításhoz szükséges közbeszerzési eljárások előkészítése már zajlik, a beruházás a közbeszerzések lefolytatása után, a tervek szerint 2018 kora tavaszán kezdődhet meg - tette hozzá Kőrösi Orsolya.

Szécsi Zoltán építész elmondása szerint 200-300 négyzetméteres kiállítótér áll majd a Capa Központ rendelkezésére.

A Capa Központ jelenleg a magyar fotóriporterek világszínvonalú tevékenységét ismerteti, illetve bemutatja a hazai és nemzetközi klasszikus és kortárs fotográfia legjavát. A központ emellett szakmai-képzési programjain keresztül kiemelt hangsúlyt fektet a szakma és a nagyközönség fotográfiai ismereteinek bővítésére.

(MTI)