Ünnepi gálaműsor keretében adták át szombaton a több mint egymilliárd forintos beruházással felújított Agora Művelődési és Sportházat Szombathelyen.

Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára a megnyitón hangsúlyozta: az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 2015 végéig megvalósuló Agora program kiemelt jelentőségű közművelődési fejlesztés, amely az Európai Unió társfinanszírozában 23,5 milliárd forintnyi támogatást nyújt főként a megyei jogú nagyvárosok kulturális és közösségi tereinek megújítására.

Hozzáfűzte: a pályázati kiírás szerint nem volt szükség önerőre, ennek ellenére az Agora létesítményeket kiépítő, fejlesztő városok összesen 4,5 milliárd forinttal toldották meg a sikeres pályázaton elnyert támogatást.

A helyettes államtitkár felsorolása szerint: Kaposvár, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Tatabánya, Szekszárd, Szolnok, Nyíregyháza, Győr, Szeged, Debrecen, Veszprém, Kecskemét után Szombathely is birtokba veheti az új Agorát, amelyre szavai szerint méltán lehet büszke az a város is, amely Magyarország egyik legrégibb, kiemelkedően gazdag történelmi múlttal rendelkező települése.

Emlékeztetett arra, hogy az immár fél évszázados múltra visszatekintő Agora Művelődési és Sportház Szombathely legnagyobb befogadóképességű közművelődési intézménye, amely számos országos és nemzetközi hírű kulturális- és sportrendezvénynek adott otthont.

Hende Csaba, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője saját emlékeit is felidézve köszöntőjében arról szólt, hogy szinte minden szombathelyinek van olyan élménye a művelődési- és sportházzal kapcsolatban, amelyet a szívében őriz.

Szavai szerint "nagyon ráfért" a több mint ötven éves épületre a felújítás, amely szerinte kiválóan sikerült, így Szombathelynek ismét van egy olyan "kultúrpalotája" amelyre minden szombathelyi, minden Vas megyei ember büszke lehet.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz-KDNP) ünnepélyesen is átadta a nagyközönségnek a felújított Agora Művelődési és Sportházat, amely a következő hetekben is gazdag programot kínál a közönségnek. Hamarosan itt rendezik majd meg az 50. Savaria Nemzetközi Táncversenyt, a nemzetközi hírű esemény erősen kötődik Szombathelyhez.

(MTI)