Tizenkét óvoda nyert az idei Kincses Kultúróvoda pályázaton. Az elismeréseket az intézmények képviselői dr. Hoppál Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától és Závogyán Magdolna helyettes államtitkártól vehették át Budapesten.
2016 októberében második alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Kincses Kultúróvoda pályázatot abból a célból, hogy erősítse az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését, illetve elősegítse, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények kínálta lehetőségeket.
A címre fenntartótól függetlenül minden belföldi székhelyű óvoda pályázhatott.
Az idei kiírásra 48 pályázat érkezett, melyet részletes szempontrendszer alapján értékeltek óvodapedagógus, múzeumpedagógus és közművelődési szakértők, illetve a Kultúráért Felelős Államtitkárság és az Oktatásért Felelős Államtitkárság munkatársai.
E szempontok alapján idén 12 óvoda nyerte el a Kincses Kultúróvoda 2017 címet, melyet három éven keresztül viselhetnek, a cím adományozását igazoló emléktáblát pedig elhelyezhetik intézményük falán. Emellett felkérést kapnak, hogy a 2017-2018-as tanévre – az eddigi gyakorlatukból kiindulva – mintaprojektet dolgozzanak ki egy-egy komplex kulturális programcsomag megvalósítására. A mintaprojektek révén a nyertes óvodák példát mutathatnak az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésére. A projekttervek megvalósítására minden nyertes óvoda 1,25 millió Ft támogatásban részesül.
A nyertes intézmények névsora az alábbi linken olvasható: http://www.kormany.hu/download/6/a0/f0000/d%C3%B6nt%C3%A9s%20honlapra.docx#!DocumentBrowse
(EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)