Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programjához hasonló kedvező hatást vár a kormányzat és a helyi önkormányzat az Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozótól, amelyet 2015. július 24. és augusztus 2. között rendeznek meg a városban - mondta a kultúráért felelős államtitkár a baranyai megyeszékhelyen pénteken.

Hoppál Péter az előkészületekről tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kormány és a város által a rendezés költségeire biztosított 300 millió forint egy megtérülő befektetés. A korábbi fesztiválok tapasztalatai szerint a résztvevők a többszörösét költik el a szervezésre fordított összegnek, amelynek köszönhetően élénkül a helyi gazdaság, emellett nő az idegenforgalom is.

Az Europa Cantat Fesztivált 1963-ban rendezték meg először
francia és német karnagyok kezdeményezésére a második világháború utáni ellentétek feloldására. Az azóta nemzetközi mozgalommá fejlődött rendezvényt három évente rendezik meg több ezer énekes részvételével, akik karnagyokkal, karvezetőkkel és zeneszerzőkkel közös műhelymunkában vesznek részt, majd műhelyzáró koncertek keretében mutatják be az együttes munka eredményét.

A politikus kitért arra, hogy Pécs másodszor adhat otthont a világ egyik leghíresebb kórusfesztiváljának, amelynek 1988-ban első
szocialista országbeli városként volt a házigazdája. Úgy vélte: a rendezés újbóli elnyerése elismerése a magyarországi, azon belül a pécsi kórushagyományoknak, az itt folyó magas színvonalú munkának.

Hoppál Péter reményét fejezte ki, hogy a fesztivál hozzájárul a magyarországi kórusok további fejlődéséhez és segíti a kulturális alapellátást. Utóbbi lényege, hogy a kultúrafogyasztásból ma még kieső csoportok bevonásával a társadalom minél szélesebb köréhez eljusson a minőségi kultúra.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere úgy vélte, hogy a rendezvény jó helyre került, mert Pécs a magyar zenei élet egyik meghatározó városa, a kórusmuzsika tekintetében pedig a világ élvonalába tartozik.

Kitért arra, hogy a fesztivál tekintetében példás az együttműködés a kormány és a város között, Pécs pedig nemcsak tíz napig, hanem várhatóan egész évben élvezni fogja a dalos esemény kedvező kulturális, gazdasági hatásait.

Móczár Gábor, a kórusszövetség elnöke, a pécsi fesztivál pénzügyi és szervezési feladatait ellátó Europa Cantat Pécs 2015 Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a tíznapos rendezvényre 4 ezer énekest és 1500 kiszolgáló szakembert, művészt várnak.

Értékelése szerint az előkészületek jól haladnak: a világ minden tájáról egyre nagyobb az érdeklődés a fesztivál iránt. A nevezés augusztus óta tartó első köre november végén zárul, fokozatosan bővítik a zenei programok körét.

Elmondta: a művészeti események fő témája a Magyarország és Pécs földrajzi elhelyezkedésére, vallások, kultúrák politikai területek találkozására utaló, a különböző művészeti ágak közös megjelenését előtérbe helyező "keresztutak", a népzene központi funkciójára, az autentikus, régi népzenére utaló gyökerek és gyümölcsök", valamint az ez esetben Pécset mint a Balkán kapuját és az új zenei stílusoknak, irányzatoknak a megjelenését jelentő "nyitott kapuk" lesznek.

Móczár Gábor közölte, hogy a rendezvények központja a Dóm tér és a Széchenyi tér lesz, de számos programnak adnak otthont a Pécsi Tudományegyetem létesítményei, továbbá a Zsolnay-negyed is.

Lakner Tamás, az Europa Cantat regionális művészeti tanácsának vezetője arról szólt, hogy az énekesek 55 különböző szintű énekes műhelyben egy-egy koncertprogramot tanulnak meg, amit később előadnak a nagyközönség előtt.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a fesztiválon a műhelymunka mellett lesznek esti műhelykoncertek, sor kerül a kórusok éjszakájára, a zeneművészeti kiadók cégek expón kínálják portékáikat. A érdeklődők a Nemzetek napjai elnevezésű programon megismerkedhetnek más nemzetek zenei kultúrájával, de lesznek szakmai programok külön karnagyoknak, zeneszerzőknek is.

Az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat szervezetnek ötven tagszervezete van Európában, továbbá több száz kórus- és egyéni tagja a világ ötven országában, így közvetlenül több mint egymillió, közvetve több mint 20 millió énekest, karvezetőt, zeneszerzőt képvisel és ér el. Vezető páneurópai, közhasznú csúcsszervezetként célja a kóruszene területén elősegíteni ifjúsági és felnőtt énekesek oktatási, kulturális együttműködési programjait.

(MTI)