A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként 2018-ban Balázs Béla-díjban részesült Fazekas Lajos filmrendező, Domonyi Rita dramaturg, Tasnádi István forgatókönyvíró, rendező és Lajos Tamás producer.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával április 20. és 27. között válogatást mutat be munkáikból. A vetítéseken a közönség az alkotókkal is találkozhat.

A világhírű magyar filmesztétáról elnevezett Balázs Béla-díj a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerése, amellyel az állam az alkotók és a filmkultúráért tevékeny szakemberek teljesítményét díjazza évről évre. Idén március 15-én négy, a filmes alkotófolyamat különböző területein tevékeny alkotó részesült az elismerésben: Fazekas Lajos filmrendező, Domonyi Rita dramaturg, Tasnádi István forgatókönyvíró, rendező és Lajos Tamás producer, operatőr. Ők a vendégei az Uránia Nemzeti Filmszínház április 20-án induló, négyalkalmas vetítéssorozatának, amelynek keretében kiválasztott alkotásaikat tűzik műsorra. A műfajilag sokszínű program az animációs rövidfilmektől a történelmi filmeken át a magyar filmben kuriózumnak számító horrorig terjed. A vetítésekhez kapcsolódó beszélgetéseken az érdeklődők személyesen is megismerhetik az alkotókat, és általuk bepillantást nyerhetnek a filmkészítés összetett folyamatába.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló program díjmentesen látogatható.

További információk: http://urania-nf.hu/esemenyek/1191

(EMMI)