Huszonöt helyszínnel, köztük a gyulai várral bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre - jelentette be a gyulai várban pénteken tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.

Závogyán Magdolna elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel több mint egy évig dolgoztak az elképzelésen, amely a kulturális decentralizáció szempontjából is fontos. Korábban Budapestre és Szentendrére utazhattak ingyen az iskolás csoportok, a helyettes államtitkár szerint fontos, hogy "ne csak Budapest-központú legyen az ország".

A kormányhatározat értelmében Pécsre, Ópusztaszerre, Pannonhalmára, Esztergomba, Székesfehérvárra, Diósgyőrbe, Sárvárra, Somogyvár-Kapuvárra, Mohácsra, Egerbe, Nagykőrösre, Pécsre, Várpalotára, Miskolcra, Szigetvárra, Sárospatakra, Debrecenbe, Nagycenkre, Fertődre, Gödöllőre, Keszthelyre, Pákozdra, Komáromba és Nagykőrösre is ingyen utazhatnak az iskolás csoportok Gyula mellett. Závogyán Magdolna az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a kedvezmény tanítási időszakban vehető igénybe, tíz gyerekenként egy pedagógus ingyenes utazását is biztosítja.

Kiemelte, a korábbi gyakorlattal ellentétben szombati napokon is él a kedvezmény.

A helyettes államtitkár közölte, korábban hat évig dolgozott a Békés Megyei Önkormányzatnál kulturális referensként, akkor tapasztalta, hogy nem a vidéki kulturális kínálattal van baj, hanem azzal, hogyan tudnak eljutni az iskolások a desztinációkhoz.

A gyulai várat 2016-ban 76 ezren tekintették meg, ez volt az alapja annak, hogy a műemlék bekerülhetett a kiemelt körbe - jegyezte meg.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester "rendkívüli elismerésnek"" nevezte, hogy a gyulai vár azon történelmi emlékhelyek egyike lett, amelyekhez a diákok térítésmentesen utazhatnak el vasúttal.

A városvezető elmondta, hogy 2014 óta egyeztet a MÁV-val a gyulai vasútállomás épületének és környezetének felújításáról. Reményei szerint a kormányhatározat ennek a munkának is lendületet ad, amely jelenleg a tervezés szakaszában van.

Dombi Ildikó, a gyulai várat is működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az iskolás csoportoknak tőlük kell befogadó nyilatkozatot kérniük, azzal fordulhatnak majd a MÁV-hoz.

Závogyán Magdolna reményét fejezte ki, hogy a pedagógusok nem csak a kormányhatározatban szereplő múzeumokat és történelmi emlékhelyeket mutatják meg a diákoknak, hanem az adott városban minél több nevezetességgel megismertetik a gyerekeket.

(MTI)