Jövőre 23 milliárd forintot nyújt a kormány a színházaknak - jelentette be a kulturális államtitkár szombat este Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, Szép estéket, Magyarország! című országos színházi évadnyitó gálaestjén.

Hoppál Péter azt mondta: nagyon fontos a kulturális közösséghez való kötődés, ezért minél több embert kell kulturális élményhez juttatni. A kormány pedig elkötelezett a cél mellett, éppen ezért támogatja a kulturális nagy beruházásokat is - hangzott el. Emlékeztetett arra, hogy a fővárosi színházfelújítások után elodázhatatlan a vidéki színházak, köztük a debreceni teátrum felújítása. A Csokonai Színház mellett befejezik a Latinovits Színház építését, így Debrecennek két kőszínháza lesz.  Hoppál Péter kijelentette, hogy az államtitkárság kezdeményezésére a színházak mellett a vidéki kulturális fesztiválokat is kiszámítható támogatást kapnak.  Erre a célra jövőre 250 millió forintot különítettek el - közölte.     Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy 150 évvel ezelőtt az akkori városvezetők mertek nagyot álmodni, s áldozatvállalásukkal meg is valósították azt: 1865. október 7-én nyitotta meg kapuit Debrecen első kőszínháza. Üdvözölte a városvezető a kormány szándékát, melynek köszönhetően tervezhetővé válik a vidéki színházak sorsa. "Debrecenben a városfejlesztés elképzelhetetlen a kultúra fejlesztése nélkül. Ékes példája ennek a 10 éve épült Kölcsey Központ, a tavaly újjáépült Nagyerdei Szabadtéri Színpad, jövőre pedig elkezdődhet a Csokonai Színház felújítása, s befejeződhet a Latinovits Színház építése" - sorolta Papp László. Hozzátette, utóbbi határon átnyúló, regionális színházi bölcső lesz. A gálaest végén adták át az idei Kaszás Attila-díjat, mely a színház, a színészek és a közönség együttműködése folytán született. Mészáros Tibor kapta az idén a díjat. A debreceni Csonokai Színház művésze a díj mellé nettó félmillió forintot is kapott.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Mészáros Tibor 1980-ban született Gyulán. 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Korábban a budapesti Új Színház stúdiósaként és a Bárka Színház segédszínészeként is dolgozott. 2006 óta a Csokonai Színház tagja.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, az idén 34 nevezés érkezett. A titkos szavazás után három színész jutott az utolsó fordulóba: Kiss Mari a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Kristán Attila a Nemzeti Színház, valamint az idei díjazott, Mészáros Tibor a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze.

(MTI)