Az operaelőadások mellett ősbemutató, hangverseny, kiállítás és filmvetítés is várja a közönséget június 8. és 17. között a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon.

A fesztivál céljai közé tartozik Bartók örökségének ápolása, a minél szélesebb közönségréteg megszólítása, és a műfaj megkedveltetése - mondta el Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a rendezvényt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Kép letöltéseFotó: Csákvári Zsigmond

Kiemelte, hogy az állam idén 320 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ezen belül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 20 millió forinttal járul hozzá annak megvalósításához.

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy a Bartók Plusz Magyarország egyetlen olyan operafesztiválja, amelynek vidéki város ad otthont. Az idén 18 éves rendezvény elérte azt a kitűzött célt is, hogy Miskolc felkerüljön az ország kulturális-turisztikai térképére - fűzte hozzá.

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta, hogy a rendezvény életében 2016 az áttörés éve volt, innentől kezdve a fesztivál "visszatért a porondra". A programokat sorolva kiemelte, hogy 3 Bartók címmel két alkalommal szólal meg Bartók Bélától A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára Michal Znaniecki rendezésében, Cser Ádám vezényletével.

Raymond J. Lustig és Matthew Doherty Semmelweis című operájának ősbemutatója a Bartók Plusz Operafesztivál és a Budapesti Operettszínház közös produkciója, amelyet Boross Martin rendez és Dinyés Dániel dirigál. A mű emléket állít Semmelweis Ignác magyar orvosnak, az "anyák megmentőjének", aki idén lenne 200 éves.

Az Óbudai Danubia Zenekar és a Honvéd Vegyeskar közreműködésével hangzik el az István, a király című rockopera hangverseny-változata a Bartók Plusz Operafesztivál és a Zikkurat Színpadi Ügynökség közös produkciója Kesselyák Gergely vezényletével.

Kép letöltéseFotó: Csákvári Zsigmond

Bartók operája ihlette Gastón Solnicki Kékszakállú című filmjét, amelyet Magyarországon első alkalommal láthat a közönség. Kékszakállú 100 címmel képzőművészeti tárlat nyílik az opera bemutatójának centenáriumán a Miskolci Nemzeti Színházban. Az alkotások a Bartók Plusz Operafesztivál, a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria, valamint a Havas Művészeti Ügynökség és Galéria közös művészeti pályázatára készültek.

Selmeczi Györgytől a Szent Márton-játék, a Szent Jakab-játék és Az ördög menyasszonya hangzik el, Marco Taralli A rivális című műve a Teatro Coccia di Novara vendégjátékában látható a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Matteo Beltrami dirigálásával. Szergej Prokofjev A három narancs szerelmese című operáját a Zágrábi Nemzeti Színház mutatja be Niksa Bareza vezényletével és Kresimir Dolencic rendezésében. Mozart Don Giovannija Szüts Apor átiratában hangzik el az Ezrek operája sorozatban, a mű Vlad Troickij rendezésében RockGiovanni címmel kerül színre az Avasi kilátónál. Idén is hangversenyt ad az I Musici di Roma, Bősze Ádám pedig zenei stand-up esttel készül. A záró gálán a szólista Sümegi Eszter szoprán lesz, az esten a Pannon Filharmonikusok játszanak Bogányi Tibor vezényletével.

Kriza Ákos miskolci polgármester felidézte, hogy a fesztivált 18 évvel ezelőtt városépítő jelleggel indították útjára. A rendezvény fenntartotta a kulturális erőteret és hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc megjelenjen a kulturális palettán. Jelenleg a kultúra zászlóshajója a múzeum, a színház és a zenekar mellett.

(MTI)