Két nyári programsorozatot kínál a Filharmónia Magyarország: a Régi Zenei Napok június 30. és július 7. között Vácott, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál július 14-től 22-ig Szombathelyen várja a közönséget. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: minél több minőségi zenei eseményt kell rendezni, ahol a gyerekek profiktól sajátíthatják el az érzelmek zenei kifejezésének lehetőségeit.
A régizenei fesztivál a középkortól a barokkig terjedő zenei korszakot mutatja be korhű előadásokon, emellett ének, orgona, hegedű, karmester és kamarazene mesterkurzusokat tartanak, amelyeket napijeggyel bárki látogathat.
A fesztiválhoz két ingyenes családi nap is csatlakozik: június 30-án a budai Várban a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapesti Történeti Múzeummal együttműködve minikoncertek, várostörténeti séta és foglalkozások, július 7-én pedig a váci Duna-parton várostörténeti vetélkedő és orgonabemutató szórakoztatja a résztvevőket.
A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál középpontjában Bartók A kékszakállú herceg vára című operája áll, amelyet idén 100 éve mutattak be - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója.
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője kiemelte: a régizenei fesztivál kurzusainak központi témája Johann Sebastian Bach h-moll miséje, az egyetemes zeneirodalom egyik legkomolyabb műve, amely a Capella Savaria és a Purcell Kórus előadásában hangzik el a július 7-i zárókoncerten Alois Glasner vezényletével.
A fesztivál nyitókoncertjén Baráth Emőke szoprán, a Purcell Kórus és az Orfeo zenekar többek között Vivaldi, Handel és Torelli művet ad elő, július 3-án a Régi Zenei Napok professzorai - Baráth Emőke (ének), Hannfried Lucke (orgona), Bernhard Forck (hegedű) és Vashegyi György (csembaló) - a barokk zene gyöngyszemeiből válogatnak.
A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál dal és opera mesterkurzusát Komlósi Ildikó, a zongora mesterkurzust Balog József, a fuvola mesterkurzust Ittzés Gergely, a karmester mesterkurzust pedig Hamar Zsolt tartja. A mesterkurzusokat koncertek zárják.
A fesztivál záróakkordjaként, július 22-én A kékszakállú herceg vára című opera hangzik el Hamar Zsolt rendezésében és vezényletével, Judit szerepében Komlósi Ildikó, Kékszakállúként Cser Krisztián áll színpadra, közreműködik a Savaria Szimfonikus Zenekar.
Hamar Zsolt karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója elmondta, hogy interpretációja a partitúrából és nem egy elképzelt vízióból indul ki, abból az alázatból kíván táplálkozni, amelyet előadóként és karmesterként is vall. A szerző által megírt akaratból kell kiindulni, s azt evidenciának venni - mutatott rá.
(MTI/EMMI)