Kölcsey Ferenc munkásságát elsősorban a fiatalok körében népszerűsítő pályázatot indít a költő, politikus és nyelvújító születésének 225. évfordulója alkalmából Kölcsey.hu címmel Álmosd önkormányzata a Facebookon.

A projektet bemutató szerdai álmosdi sajtótájékoztatón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kulturális kormányzat támogatja az álmosdi kezdeményezést, amelynek célja a "Kölcsey-tudat bevésése" a különböző nemzedékek mindennapjaiba.

Hoppál Péter szerint az álmosdi önkormányzat olyan időkben kezdeményezte Kölcsey hagyatékának feldolgozását, népszerűsítését, amikor az értékek melletti kiállás egyre nehezebb, amikor a közösségi lét az internet rabjaivá teszi a fiatalokat. Éppen ezért értékelődik fel ez a projekt, amely a modern technika vívmányaira fogékony nemzedékre épít, jóllehet minden korosztályhoz szól - hangsúlyozta az államtitkár.

Köteles István, Álmosd polgármestere hozzátette: a projekt célja az is, hogy a határszéli falut - ahol Kölcsey Ferenc kisgyermekkorát töltötte, és ahol 1812. és 1815. között gazdálkodott - kimozdítsa alvó település voltából. Ehhez remek alkalom az évforduló - mutatott rá a polgármester.

R. Simor Katalin, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának képviselője az október 12-én induló projektről szólva elmondta, hogy valamennyi korosztály számára, három kategóriában hirdetnek pályázatot. Lesz rajzverseny, amelyre a Himnusz ihlette alkotásokat várják a határon innen és túlról. Lesz versmondó verseny, amelyre egyéni és csoportos előadásokat rögzítő videófelvételeket várnak, Kölcsey blogja elnevezéssel pedig a korabeli stílust és kifejezéseket használó internetes napló írására buzdítják a középiskolás és a felnőtt korosztályt.

Az eredményhirdetést Álmosdon, a Kölcsey-kúriában tartják jövő év január 22-én, a magyar kultúra napján, azon a napon, amikor a kézirat tanúsága szerint 1823-ban Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt.

(MTI)