Komolyzenei és dzsesszkoncertek mellett kiállítások, színházi és táncelőadások is várják az érdeklődőket augusztus 11. és 19. között a 26. Zempléni Fesztiválon.

A kulturális programok között a 2017-es esztendő nagy évfordulóihoz kapcsolódó, a reformációra és Arany János munkásságára emlékeztető előadások, bemutatók is szerepelnek - mondta el Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Hangsúlyozta: a Zempléni Fesztivál idén a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán 20 millió forint támogatásban részesült, a költségvetésben szereplő fesztiválsorról pedig 40 millió forintot biztosítottak a rendezvényre.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy a kulturális kormányzat kiemelten fontosnak tartja a magyar vidék értékeinek bemutatását, amelyre a fesztiválok jó lehetőséget teremtenek.

Turjányi Miklós fesztiváligazgató is hangsúlyozta, hogy a programsorozatban a jubileumokra kiemelt figyelmet fordítanak, így a Kodály-évfordulóhoz is több programmal kapcsolódnak. Példaként említette A megérthető zene című koncertet, amelyen Hollerung Gábor vezényel és vezeti be a közönséget a Kodály-művekbe az Aurin Leánykar közreműködésével.

A reformáció 500. évfordulójára többek között Bach műveivel emlékeznek az Ábrahám Consort és szólisták előadásában a Református kollégiumban. A szlovákiai Csavar Színház társulata Arany János Buda halála című művét eleveníti meg A Magyar Nyelv Múzeumában.

A nyitóhangversenyen a Budafoki Dohnányi Zenekar és Szabó Ildikó gordonkaművész előadásában Haydn C-dúr csellóversenye és Beethoven VII. szimfóniája szólal meg a sárospataki Rákóczi-várban, a fesztivált alapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 13-i hangversenyén Miklósa Erika szoprán lép színpadra.

Malek Andrea gyerekeknek szóló műsora mellett Soulistic című koncertjével is várja a közönséget. A fesztiválon mutatják be az ABBA Symphony Show-t, a Singe Street, a Coincidance Tánctársulat és a Budafoki Dohnányi Zenekar produkcióját Hollerung Gábor dirigálásával. A Tenkes kapitánya című táncelőadás Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Nemzeti Táncegyüttes előadásában látható a Tokaj Fesztiválkatlanban.

Idén is minden este szól majd a dzsessz, fellép mások mellett Horváth Cintia és Balogh Gyula, Szakál-Plósz Titanilla és a Fugato Orchestra. A rendezvénysorozat vendége lesz a Makám és a Csík Zenekar, Karosi Júlia estjével pedig George Gershwin halálának 80. évfordulójára emlékeznek. A Szent Efrém Férfikar és az Opus21Musicplus együttes Konstantia Gourzi Paharión című kompozícióját mutatja be Magyarországon első alkalommal.

A kirándulókoncertek új helyszíne idén Taktaharkány és Baskó - mondta el az igazgató. A fesztivál része idén is a Dohnányi Nyári Zenei Akadémia fiatal muzsikusok számára, Vashegyi György vezetésével.

A záróhangversenyen Dvorák IX. szimfóniája, Hummel E-dúr trombitaversenye és Haydn G-dúr szimfóniája hangzik el a Győri Filharmonikus Zenekar és Vörös Ádám trombitaművész előadásában, Berkes Kálmán vezényletével.

A fesztiválnak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település szabadtéri helyszínei és műemlékei adnak otthont.

(MTI)