Köszönet jár mindazoknak, akik a magyarság kultúráját napjainkig őrzik, ápolják és továbbadják hallatlan nagy szolgálatot téve ezzel az európai és az egyetemes kultúrának is - hangsúlyozta a kultúráért felelős államtitkár a huszonötödik jászberényi Csángó Fesztivál keretében rendezett Kárpát-Haza Magyar Konferencia első napján.

Hoppál Péter, aki a rendezvény egyik fővédnöke is egyben, elmondta: a konferencia célja az elszakadt nemzetrészek anyanyelvének és nemzeti kultúrájának megmentése, a konkrét segítségnyújtás a szülőföldön maradáshoz, a helyi gazdasági élet kibontakoztatásához, valamint a kisebbségi létben élők boldogulásához.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter, MTI

Hozzátette: Jászberény a Csángó Fesztivál idején a magyar kultúra fővárosává válik. Kiemelte: köszönettel tartozik az anyaország a moldvai csángóknak, hogy megőrizték kultúrájukat és rajtuk keresztül megélhetik valódi gyökereiket. A csángó örökségnek, a népdalnak, a táncházmozgalomnak nagy szerepe van a szétszóródott diaszpóramagyarság egésze identitásának megőrzésében is - tette hozzá.

Hoppál Péter beszédében kitért arra, hogy ma már a kulturális ágazat - a kulturális iparon és a fesztiválokon keresztül - gazdaságélénkítő tényező, hiszen utóbbiakon egyre több érdeklődő vesz részt külföldről is.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter/MTI

A Határtalanul! elnevezésű, határon túli tanulmányi kirándulásokat támogató programról szólva úgy fogalmazott, hogy az hozzájárul az alaptörvényben megfogalmazott célhoz, vagyis ahhoz, hogy az anyaországban felnövekvő generáció, a magyar állam felelősséget viseljen a határon túl élő magyarság sorsáért.

Mihályi Gábor, a társszervező Csángó Fesztivál Alapítvány elnöke, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője a konferencián kiemelte, hogy a tradicionális kultúra jászsági újraélesztésében a Jászság Népi Együttes megalapítása, tevékenysége meghatározó volt, példájukat követve gombamód szaporodtak az együttesek, csoportok szerte a Jászságban.

A Csángó Fesztiválról és a keretében rendezett konferenciáról azt mondta, hogy miközben a szervezők létrehozták a színpadot, ahol érzelmeken keresztül találkozhatnak a nézők a hagyományos kultúrával, azonnal elindult egy tudományos konferenciasorozat is, "hiszen tudták, hogy nemcsak a szívre, hanem a rációra is kell hatni, ebben rejlik az ereje ennek a fesztiválnak".

Kép letöltéseFotó: Komka Péter, MTI

Szász Jenő, a társszervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a rendezvény másik fővédnöke beszédében rámutatott, hogy az elmúlt öt esztendő a határokon átívelő nemzetegyesítés szempontjából kegyelmi időszaknak számít, hiszen megszülettek a nemzet újraegyesítésének lelki és közjogi alapjait megteremtő törvények. Hozzátette ugyanakkor, hogy szükség van a nemzetegyesítés jogi akadálymentesítésének további lépéseire is.

A 12,5 milliós magyarság a Kárpát-medence legnagyobb nemzeti közössége, "a mi hazánk, a jövőnk a Kárpát-medencében képzelhető el" - hangsúlyozta Szász Jenő, aki szerint új definíciót és tartalmat kell adni a haza fogalmának, hiszen a Kárpát-medence egyetlen kulturális, oktatási, társadalmi, szociális, gazdasági, valamint politikai tér. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy szorgalmazza a fiatalokat a Kárpát-medencébe visszacsábító Diaszpóra és Szórvány Ösztöndíj Program kiterjesztését.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter, MTI

Aláhúzta: a szülőföldről történő kivándorlás nagy probléma, és ha ebben az ütemben fogyatkoznak továbbra is, akkor az soha nem látott problémát jelent majd a külhoni magyarságnak. Hozzátette: munkahelyek létrehozásával nagyobb eséllyel tarthatnák a fiatalokat szülőföldjükön.

A beszédeket többek között a hagyományőrzésről, a nemzeti és kisebbségi kulturális értékek védelméről, a hungarikumokról szóló előadások követik a nap folyamán.

Fotó: Komka Péter, MTI

Szombaton a Konferencia és a II. Magyar Üzletember Fórum együttes programjában az iskolarendszerű oktatás hagyományőrzésben és a vállalkozások oktatásban betöltött szerepéről, a gazdaság és kultúra egymásra hatásának új dimenzióiról is szó lesz.

Ezt követően a Péterbencze Anikó néprajzkutató, dokumentumfilm rendező által vezetett, Kisebbségben sikeresen című kerekasztal beszélgetésen a népzenei hagyomány felvidéki magyarság értékeinek megőrzésében játszott szerepéről, a hungarikum továbbéléséről és Kárpát-medence vállalkozói kapcsolatairól is beszélgetnek a jelenlevők.

(MTI)