Országszerte 680 helyszínen, mintegy 2000 programmal, népművészeti, farsangi rendezvényekkel, alkotóműhellyel és játékkal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a művelődési házak a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat keretében.
A tizenegy éve, civil kezdeményezésként indult sorozatban résztvevő intézmények száma tavaly átlépte a 600-at, idén pedig már csaknem 700 helyszínen vonják be három napon keresztül a mindennapos alkotómunkába az érdeklő családokat, fiatalokat és idősebbeket - mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár az idei rendezvénysorozat megnyitóján pénteken az Óbudai Művelődési Házban.
Kiemelte: a Mindennapi hagyományaink tematika mentén zajló programokon az érdeklődők a különböző alkotókörök munkájába is betekintést nyerhetnek.
Novák Péter zenész, a sorozat idei védnöke kiemelte: a közösségi házak és ezek országos hálózata azért is fontos, mert ezek a terek teremtenek bemutatkozási és fellépési lehetőséget azon kisebb társulatok és művészek számára is, akik mögött nem áll kőszínházi háttér. Emellett a kultúrházak teremtenek lehetőséget arra is, hogy az előadók találkozhassanak közönségükkel.
A településenként, megyénként és korosztályonként szűrhető programokról az esemény honlapján részletesen lehet tájékozódni.
(MTI; EMMI)