A nándorfehérvári diadalra emlékezve magunkat és egész Európát emlékeztetni kell arra, hogy Magyarország már évszázadokkal ezelőtt is nemcsak része, hanem védelmezője is volt Európának - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott központi ünnepség déli harangszó elhangzása után kezdődött.

Hoppál Péter ünnepi beszédében felidézte: Európa-szerte a déli harangszóval emlékezünk arra, hogy 1456-ban Nándorfehérvárnál, a mai Belgrád területén a keresztes seregeknek élükön Hunyadi Jánossal és Kapisztrán Szent Jánossal sikerült visszaverniük a többszörös túlerővel rendelkező oszmán sereget. A krónikák is arról szólnak, hogy nemcsak a fizikai erő, hanem a hit, az Istenben és a hazában való hit győzedelmeskedett. Ennek a csatának volt köszönhető, hogy a "könyörületet akkor nem ismerő" Oszmán Birodalom csaknem hét évtizedre megtorpant, és a keresztény Európának volt ideje felkészülni a támadás következő hullámaira - tette hozzá az államtitkár.

Magyarország Európa szívében: nyugat, kelet, dél és észak találkozási pontja. A kelet számára a nyugat kapuja, a nyugat számára pedig egy olyan szövetséges, amely a keletet is jól ismeri. A kultúrák keresztfolyosóján állva is legendás szabadságvágyunk, s ennek köszönhető, hogy van nemzeti nyelvünk, saját szokásaink, kultúránk - emelte ki az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Hoppál Péter beszédében utalva az illegális bevándorlás problémájára korunk szomorú aktualitásának nevezte, hogy egy ország és egy földrész kapui nem állhatnak őrizetlenül. Az államtitkár kiemelte: a történelem során többször megtudhattuk: "ha mi nem védjük meg magunkat, senki nem teszi meg helyettünk".

A kulturális államtitkár leszögezte: egy kormányzat saját állampolgáraiért felelős, s 2015-ben is az ő érdekeiket kell szem előtt tartania. A kormány nem engedheti meg, hogy a jobb gazdasági helyzet reményében ideérkezők, elvegyék a munkahelyeket, veszélyeztessék az emberek biztonságát, s elvegyék a fejlettebb állam javait, miközben integrálódni, magyarrá, európaivá nem kívánnak válni - emelte ki Hoppál Péter.

Az ünnepi programok szerda délelőtt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia előtti kikötőnél kezdődtek, ahol a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred aknamentesítő hajói díszsortűzzel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltóhajója nemzetiszínű díszvízsugárral tisztelegtek a nándorfehérvári diadal 559. évfordulóján.

Ezt követően a történelmi zászlók, hagyományőrzők és a katonazenekar felvezetésével a Széchenyi térről a Lánchídon át díszmenet indult a Hunyadi János-szoborhoz, ahol katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorút.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott központi ünnepségen részt vett több katonai és állami szervezet vezetője, országgyűlési képviselők, valamint az a több mint 150 gyermek, akik a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala által - a Rákóczi Szövetség és az Erzsébet program közreműködésével - szervezett kiránduláson vesznek részt.

A Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védő keresztény magyar seregek 1456. július 22-én több mint kéthetes csata után győztek II. Mehmed török szultán hadai felett, megállítva ezzel 70 évre a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. Ehhez mérhető győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett.

A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről 2011-es országgyűlési határozati javaslat rendelkezett.

(MTI)