Május 31-ig nevezhetnek magyar és külföldi alkotók filmjeikkel a második Hét Domb filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - mondta el Tóth László, a fesztivál elnöke csütörtökön Budapesten.
Az érdeklődők hét kategóriában - dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm - nevezhetnek ingyenesen amatőr vagy profi alkotásokkal a hetdombfilmfesztival.hu internetes oldalon. A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint - fűzte hozzá.
A magyar filmeket Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálja el. A külföldi alkotásokat nemzetközi zsűri, a diákkategória alkotásait külön gyermekfilmes zsűri fogja értékelni - hangsúlyozta Tóth László.
Kiemelte azt is: a Hét Domb filmfesztivál célja Közép-Európa legsikeresebb filmes rendezvényévé válni.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kulturális kormányzat fontos célja támogatni a vidéki minőségi kulturális kínálat bővítését. 2018-ban a nagy fővárosi fesztiválok támogatásának megháromszorozása mellett a vidéki fesztiválokra 750 millió forintot fordít a kormányzat, a Hét Domb filmfesztivált idén mintegy 15 millió forinttal támogatják.
Kitért arra is: nyolc év alatt 25 millióról 32 millióra emelkedett az eladott mozi- és színházjegyek száma Magyarországon, ez azt jelenti, hogy az emberek egyre szívesebben költenek kultúrára.
A sajtótájékoztatón Rófusz Ferenc úgy véle, hogy a Hét Domb filmfesztivál kitűnő alkalom a fiatalok számára bemutatkozni a szakmában, emellett lehetőséget nyújt felfigyelni más tehetségekre, filmes műfajokra.
(MTI)