Megkezdődött csütörtökön a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között a baranyai megyeszékhelyen.

Kép letöltéseFotó: Sóki Tamás/MTI

Az ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: "a POSZT az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a színházat csináló és az azt értő, szerető emberek önálló akarata általa vált azzá, ami". A fesztivál erőteljes szakmai közege évről évre megkövetelte magának a művészi függetlenséget, a magas minőségű programot és a fejlődésre lehetőséget adó találkozókat - hangsúlyozta.

Egyúttal kiemelte, hogy a fesztivál folyamatosan változott, fejlődött, 2016 óta pedig "új arculattal és működési renddel teremtette meg újult erejét és frissességét". Szavai szerint az idei seregszemlét teljes egyetértésben szervezte a tulajdonos pécsi önkormányzat, Magyar Teátrumi Társaság és Magyar Színházi Társaság. A magyar állam a tavalyihoz képest idén ötmillió forinttal többel, azaz 70 millió forinttal támogatja a találkozót - fűzte hozzá.

Hoppál Péter jelezte azt is, hogy a magas nívójú vidéki fesztiválok idei 500 milliós állami támogatási kerete jövőre 750 millió forintra nő.

Kép letöltéseFotó: Sóki Tamás/MTI

A fesztivál idei díszvendége Halász Judit Kossuth-díjas színművész, aki Pécsen kezdte színészi pályafutását, és aki köszöntőjében a találkozót méltatva arról beszélt, hogy a baranyai megyeszékhely nem véletlenül viselhette 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja a megnyitón kiemelte, hogy az MMA biztosítja a zsűri tizennégy szakmai elismerésének anyagi forrását, díjanként 250 ezer forintot.

Hozzátette, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) idén is rendeznek színháztörténeti kiállítást az MMA támogatásával, jövőre pedig a POSZT és az MMA közös színházműveltségi vetélkedőt is szervez, amelynek győztesei bekerülnek a 2018-as seregszemle közönségzsűrijébe.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az MMA támogatását megköszönve kijelentette: a POSZT egyre inkább belegyökerezik a magyar kultúrába. Emlékeztetett arra, hogy nem mindig volt teljes a szakmai konszenzus a szereplők között. "E folyamatok jelentősen formálták a fesztivált, amelynek mára alakult ki az az arculata, amelyet mindannyian nagyon szeretünk, Pécsett különösen" - fűzte hozzá.

Kép letöltéseMagyar Attila, a POSZT ügyvezető igazgatója (b3) beszél a POSZT megnyitóján a pécsi Színház téren. Balra Páva Zsolt polgármester (b2) és Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója (b), jobbra Halász Judit Kossuth-díjas színművésznő, a POSZT díszvendége (j3), Ráckevei Anna, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (j2) és Hoppál Péter Fotó: Sóki Tamás/MTI

A megnyitón Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója átadta a találkozó idejére a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. A megnyitót megelőzően a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található pécsi lakatfalon.

A POSZT versenyprogramjában 14 előadás szerepel, amelyeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatott. A versenyprogram köré szerveződik a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig.

A kísérőprogramok a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont. A fesztivál első három napján a művészeti főiskolák, egyetemek előadásait is megtekintheti a közönség, ezek mellett kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is színesítik a programokat a Sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban.

(MTI)