Megkezdődött pénteken a huszonegyedik Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Komlón, amelynek versenyprogramjában vasárnapig négy ország nyolc együttese méri össze tudását a mecseki városban.

Az ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kórustalálkozó névadóját méltatva úgy fogalmazott: "Kodály Zoltán az alkotásaiban örökérvényű módon tudta kifejezni a magyarság lényegét". A világhírű zeneszerző zenepedagógusi munkásságára térve emlékeztetett arra, hogy iskolai fejlesztőmódszerét világszerte nagy sikerrel alkalmazzák. Nagy büszkeségnek nevezte, hogy az UNESCO a közelmúltban a világ szellemi-kulturális örökségévé nyilvánította a Kodály-módszer népzenei értékőrző programját.

A politikus az eseményen külön köszöntötte a fesztivált 1972-ben életre hívó Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagyot.

A múlt héten befejeződött Komlói Amatőr Színházi Találkozóra, illetve a szeptemberben a városban megrendezendő Hét Domb Fesztiválra is utalva azt mondta: Komló a méretéhez képest az országos átlagnál jóval nagyobb szerepet vállal a kulturális rendezvények, fesztiválok szervezésében. A kulturális kormányzat idén e törekvéseket és az ágazat fejlesztéseit mintegy 50 millió forinttal támogatja - hangsúlyozta.

A hétvégi versenyprogramokon két kínai, egy lengyelországi, illetve sepsiszentgyörgyi énekkar, valamint kecskeméti, péceli, pécsi és nyíregyházi kórus vesz részt. Versenyen kívül közreműködik a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola kis- és nagykórusa is.

Az együttesek szombat délelőtt római katolikus templomban egyházzenében, délután pedig a színház- és hangversenyteremben polifón kategóriában mérik össze tudásukat. A díjátadó gálahangversenyre vasárnap 16 órától a városi sportközpontban kerül sor.

Komló 1972 óta általában kétévente rendezi meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált. Az esemény célja a zeneszerző műveinek, munkásságának megismertetése, a nemzetek közötti barátság erősítése, a részt vevő országok népdal- és kórusmuzsika-kincsének megismertetése, valamint a kortárs kórusművek bemutatása, népszerűsítése.

A város eddig több mint 30 ország csaknem 160 együttesét látta vendégül - közölték a szervezők az MTI érdeklődésére.

(MTI)