Mintegy 40 milliárd forint többletforrás juthat a kulturális területnek a májusban benyújtott, 2018-as költségvetés tervezete szerint - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
Az államtitkár közölte: idén január 1-jén a kulturális államtitkárság saját keretén belül felhasználásra szánt állami forrás 66,9 milliárd forintot mutatott, a most benyújtott törvénytervezetben 79,6 milliárd forint szerepel, amely mintegy 13 milliárdos többletet jelent. Más minisztériumok költségvetéséből 2018-ban több mint 40,3 milliárd forint fordítható kulturális fejlesztésekre az idei 27,5 milliárd forinthoz képest - tette hozzá.
Kiemelte: 2014 óta évről évre emelkedett a kultúrára fordított állami források összege, a kulturális államtitkárság fejezeti soraiban jelentős, 20 százalékos emelkedés érzékelhető a jövő évre vonatkozóan.
"Jelentős kulturális konjunktúra időszakának munkatársai lehetünk, amelyben a kulturális ágazat által kiszolgált területek folyamatosan többletforrásokhoz jutnak az állami költségvetésből" - hangsúlyozta.
A más minisztériumok költségvetési fejezeteiben kultúrára szánt összeg idén 27,5 milliárdot mutat, amely 40,3 milliárdra emelkedik a kulturális intézményfejlesztés tekintetében. A fejlesztésre szánt források összege az idei 52,4 milliárdról 67,4 milliárdra emelkedik.
A kulturális alapellátás stratégiai céljainak megvalósítása érdekében 2015-től 8,72 milliárd forint áll rendelkezésre a települések könyvtári ellátásának és közösségi művelődésének támogatására. Az egy településre jutó támogatás minimális összegét 1,2 millió forintban határozták meg, amely révén Magyarország mintegy kétezer településén javult a könyvtári és közművelődési szolgáltatások színvonala. 2018-től a közgyűjteményi és közművelődési feladatellátás önkormányzati támogatásának keretösszege a benyújtott költségvetési törvény szerint 2,4 milliárd forinttal emelkedik.
Ezen belül többek között a megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatására 150 millió forint, a megyei könyvtárak feladatainak támogatására 400 millió forint, a települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatására több mint 1,5 milliárd forint, a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataira 204 millió forint többlet jut.
A nemzeti és kiemelt minősítéssel rendelkező művészeti együtteseket 2018-tól - bázisba épülő jelleggel - évi 1,2 milliárd forint többletforrás segíti a tervezet szerint. A budapesti fesztiválok - Budapesti Tavaszi Fesztivál, CAFé Budapest, Mitem - finanszírozására 1,95 milliárd forintot terveznek, a vidéki fesztiválok megrendezésének támogatására 750 millió forintot fordítanak.
A budapesti fejlesztések között a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítására 2018-ban 15,755 milliárd forint, a Liget Budapest Projektre 39,93 milliárd áll rendelkezésre.
A Modern Városok Program keretében a vidéki kulturális fejlesztések között szerepel egyebek mellett a Veszprémi Petőfi Színház, ahol a jövő évben 4 milliárdos fejlesztést hajtanak végre, a debreceni Csokonai Színház és a kaposvári teátrum felújítására több mint 5 milliárd forint jut. A Szolnoki Művésztelepnél 520 millió forinttal járulnak hozzá az idén megkezdett építkezéséhez. A veszprémi állatkert fejlesztését jövőre 235 millió forinttal egészíthetik ki, amely így mintegy egymilliárd forintot tesz majd ki, a nyíregyházi állatparkban jövőre 3,386 milliárd forintot költhetnek fejlesztésre.
(MTI)