Nyolcvan produkció meghívását tervezi Magyarország, amennyiben megkapja a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia szervezési jogát - közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a találkozó több hónapon keresztül tart majd több mint hetven ország színtársulatainak a részvételével.

Elmondta: Magyarország szervezési szándékát Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház vezérigazgatójával együtt jelentették be Szentpéterváron, az idei olimpiát záró sajtótájékoztatón.

A 2019-es találkozót két helyszínen rendezték, Szentpéterváron és egy japán faluban, Togában, amely jelentős színházi központ. Magyarország vállalta, hogy amennyiben megkapja a szervezési jogot, a bemutatók helyszínei az országon belül, a vidéki színterek bevonásával történne majd - fűzte hozzá.

Vidnyánszky Attilának és a Nemzeti Színház gárdájának nagy tapasztalata van a szervezésben, ennek jeles példája a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amely Európa egyik legjelentősebb színházi fesztiváljává vált, és amelynek tapasztalatai megalapozták az olimpiai rendezési szándékot.

A műsorban elhangzott, hogy az olimpia alapítói és tanácsadó bizottságának tagjai támogatják Magyarország rendezési szándékát, de végleges döntés csak a hivatalos eljárás végén, a következő néhány hónapban várható.

(MTI)