Több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból újulhat meg a kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri és a szolnoki színház, emellett összesen csaknem 3 milliárd forintból korszerűsödik a Nemzeti Színház és a Thália Színház is.

A több mint százéves múltra visszatekintő, kaposvári Csiky Gergely Színház felújításához a kormány mintegy 9 milliárd forintot biztosít. A beruházás révén a színház hasznos alapterülete a jelenlegi 5764-ről közel 10 ezer négyzetméterre nő. Jelenleg a bontási munkálatok zajlanak. A felújított épületben az első előadást 2019 őszén tekinthetik meg a nézők.

6,35 milliárd forint kormányzati támogatásból korszerűsödik a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. A színház a tervek szerint 2019 tavaszán zár be, a megújult épületbe 2020 őszén költözhet vissza a társulat. A projekt a Színészház felújítását is tartalmazza.

2020-ra megtörténik a veszprémi Petőfi Színház műemlék épület eredeti tervekhez igazodó rekonstrukciója is, melyhez a kormány 9,28 milliárd forint támogatást nyújt.

A győri Nemzeti Színház az egyetlen a vidéki kőszínházak közül, amely építése, azaz 1977 óta nem esett át komplex felújításon. A fejlesztés magában foglalja a környező utcák burkolati felújítását, illetve a színház előtt sétálóutca kialakítását és két mélygarázs megépítését is. A teljes projekt költségigénye mintegy 20 milliárd forint, amelyből a színház felújítása 8 milliárd forint. A tervező kiválasztására az önkormányzat tervpályázatot írt ki.

Tervben van a szolnoki Szigligeti Színház felújítása is. Ennek előkészítéshez a kormány biztosította a szükséges 250 millió forintot, melyből az engedélyes és kiviteli tervek elkészültek. Ezt követően születhet döntés a beruházás szakmai programjáról és forrásigényéről.

A Nemzeti Színház színpadtechnikai korszerűsítéséhez, a lámpatestek, műszaki eszközök cseréjéhez a kormány 2017 végén 2 milliárd forintos támogatást biztosított. A beruházás miatt a színháznak nem kell bezárnia, az 2018–19-ben elsősorban a nyári leállások idején megvalósítható.

A Thália Színház rekonstrukciója 1998-ban fejeződött be, a Mikroszkóp Színpad azonban jelenleg is az 1967-es átépítés műszaki állapotában van. A kormány 985 millió forintos támogatásával és a Fővárosi Önkormányzat 400 millió forintos hozzájárulásával 2018 második félévében elkezdődhet az a beruházás, melynek eredményeként a Mikroszínpad a Thália Színház teljes értékű játszóhelyévé, korszerű technikával felszerelt, akadálymentesített, 150 fős nézőterű színházteremmé válhat. A beruházás része a Thália Színház infrastruktúrájának fejlesztése is. A Thália Színház korszerűsítése és a Mikroszínpad felújítási munkálatai miatt a 2017/18-as évad április 30-án zárul.

(EMMI)