Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága a veszélyhelyzetre való tekintettel, az előadó-művészeti szféra támogatására 1 milliárd forintot csoportosított át a Köszönjük, Magyarország! programra.

A program kettős célt szolgál: egyrészt, hogy a járványhelyzetből adódó nehézségek ellenére a művésztársadalom alkotó képviselői bevételi forráshoz jussanak, másrészt a veszélyhelyzet elmúltával Magyarország lakosságát kulturális szolgáltatásokkal, programokkal lássa el.

A pályázó előadó-művészek nem segélyként kaphattak támogatást, hanem feladatvállalásért előlegként, mely több előadást tartalmazhat. A vállalások egy közös adatbázisba kerülnek, ahonnan szabadon választhatnak produkciókat, előadásokat, koncerteket az intézmények, önkormányzatok az ország teljes területén. Ezzel, a mintegy 10.000 rendezvénnyel, soha nem látott módon indítható újra a hazai kulturális élet.

A Köszönjük, Magyarország! program első szakasza nagy sikerrel, 2020. május 18-ával, a pályázatok beküldésének határidejével lezárult. Az EMMI a pályázati eljárások lefolytatásával a kultúrstratégiai intézményeket bízta meg. A felhívásra a meghirdetett kategóriákban összesen 4297 pályázati anyag érkezett:

  • a Nemzeti Színház független színészek, színházi dolgozók, bábszínészek kategóriában 419,
  • a Hagyományok Háza népzenei, néptánc és cigányzenei művészek kategóriában 780,
  • a Nemzeti Táncszínház kortárs táncművészet kategóriában 191,
  • a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ artisták, utazó cirkusz és független cirkuszi társulat kategóriában 145,
  • a Petőfi Irodalmi Múzeum könnyűzenei alkotók, írók, költők, dramaturgok és zeneszerzők kategóriában 1860,
  • a Filharmónia Magyarország Kft. komolyzenei alkotók kategóriában 372,
  • és a Budapest Music Center jazz művészek kategóriában 530 beérkezett pályamű értékelését kezdte meg.

Az elbírálást követően a támogatott előadó-művészeti produkciók listáját a program koordinációs tevékenységét ellátó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet honlapján (www.oszmi.hu) teszi elérhetővé a produkciók iránt érdeklődő helyszíneknek és intézményeknek.

A kialakult helyzetben a támogatás lehetőséget teremt arra is, hogy a veszélyhelyzet elmúltával a művészek aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek: bemutathassák új műveiket, folytathassák alkotómunkájukat, találkozhassanak közönségükkel.

(EMMI)