Az Abigél című musical 250. ünnepi előadásával és az előadáshoz kapcsolódó tárlattal emlékezik Szabó Magdára születésének 100. évfordulóján, csütörtökön a Budapesti Operettszínház.
A száz esztendeje született és tíz évvel ezelőtt elhunyt Szabó Magda művei - legyenek azok egészen fiatalkori vagy későbbi, érett munkái - máig nem veszítettek sem értékükből, sem aktualitásukból és érdekességükből - hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Operettszínházban rendezett ünnepségen.
Kiemelte: a debreceni fiatalkori élmények által ihletett Abigél című regény egymás utáni generációkat szólít meg és tesz rajongókká. Jól reflektálva a kor igényeire, az Operettszínház kezdeményezésére 2008-ra elkészülhetett a mű musicalváltozata, amelyet csütörtökön immár 250. alkalommal tekinthet meg a közönség.
Egy nemzetről sokat elárul az, hogy hogyan ápolja kulturális hagyatékát - hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: a kulturális intézmények és a kultúrpolitika feladata is gondot viselni azokra a különleges értékekre, amelyek nélkül szegényebb lenne szellemi és tárgyi kulturális örökségünk. A művészet önként vállalt feladata pedig úgy őrizni meg a régi alkotásokat, hogy közben a jelenre reflektálva, mai nyelvre fordítja le, a ma embere számára teszi elérhetővé és befogadhatóvá - mutatott rá.
Hozzátette: Szabó Magda művei a lélek ajtajait feszegetik, ízig-vérig magyar főhősökről szólnak, és a történetekbe itt-ott jelentőségteljesen bekandikál az adott kor társadalomkritikája is.
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója elmondta, hogy az Operettszínházban látható tárlat a PIM-mel együttműködve jött létre, és különleges hangulata talán magának az Abigélnek köszönhető, ami egyúttal jelzi a mű kultikus jellegét is. A főigazgató felidézte a regény keletkezésének történetét, Szabó Magda Janikovszky Évának, a Móra Kiadó akkori főszerkesztőjének írt üzeneteit.
Az ünnepségen Piros Ildikó, az Abigél című film szereplője Szabó Magda Für Elise című regényéből olvasott fel részletet.
A Budapesti Operettszínház még az írónő életében elnyerte az engedélyt az Abigél megzenésítéséhez. Szabó Magda a 2008. március 27-i premiert már nem érhette meg, jogutódjának, művei gondozójának elismerésével azonban azóta is sikerrel játsszák a produkciót. A művet Kocsák Tibor és Miklós Tibor írta, a regényt Somogyi Szilárd adaptálta színpadra.
(MTI)