Az emberi erőforrások minisztere megbízásából Dr. Hoppál Péter döntött az art mozik digitális fejlesztésére kiírt pályázat nyerteseiről. A pályázat keretösszege 100 millió forint. A digitális fejlesztésre tízen pályáztak, a jelentkezők mindegyikének megítélte a támogatást a kultúráért felelős államtitkár.

A balassagyarmati Madách Imre Filmszínház, a bölcskei Rákóczi Filmszínház, a budapesti Tabán Mozi, a ceglédi Uránia Mozi, a jászberényi Lehel Filmszínház, a martfűi Városi Mozi, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár, a soltvadkerti Városi Mozi és a szegedi Belvárosi Mozi egy-egy terme digitális átállása valósulhat meg az idei pályázaton elnyert pénzből.

Az art mozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013 januárjától a hagyományos filmtekercsek helyett a filmforgalmazók már csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket. A hálózat fejlesztésére 2011 óta évente 100 millió forint áll rendelkezésre, melyre a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású, vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező művész mozik pályázhattak.

Az egy összegű, vissza nem térítendő támogatás feltételeként a fejleszteni kívánt mozinak meg kellett felelnie az art mozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatással fejleszteni kívánt mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül art moziteremként működtetik.

A pályázaton azok a többtermes art mozik is igényelhettek támogatást, amelyeknek már van digitális vetítőberendezéssel ellátott termük.

Az art mozik digitális fejlesztésének támogatása jövőre is folytatódik: az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015-ben újabb 100 millió Ft keretösszegű pályázatot fog meghirdetni erre, illetve kibővített fejlesztési célokra.

A nyertes pályázók részletes listája letölthető innen: http://www.kormany.hu/download/2/25/30000/art%20mozih%C3%A1l%C3%B3zat%20digit%C3%A1lis%20fejleszt%C3%A9s%C3%A9re%20ki%C3%ADrt%20p%C3%A1ly%C3%A1zat%20eredm%C3%A9nyei%20.pdf#!DocumentBrowse

(Kultúráért Felelős Államtitkárság)