Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet a XXI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár zárórendezvényén.

Az EMMI államtitkára szerint igazi nemzetek feletti közösség kovácsolódott össze Százhalombatta-Ráckeve-Tököl gyűrűjében, ahol a Summerfestet immár 21. alkalommal rendezték meg. Hoppál Péter köszönetet mondott a fellépőknek, akik a világ minden tájáról érkeztek e három település közös fesztiváljára, Brazíliával kezdve Elefántcsontparton át egészen Szibériáig, bemutatva távoli népek zenéjét, néptáncát, népművészetét.

Az államtitkár szerint a Summerfest példájával "jelezhetjük a világnak, hogy minden kultúra békésen megfér egymás mellett, és hogy mindegyik egytől-egyig hordozza azt az erőforrást, amely jobbá tesz bennünket, közösségeinket". Hoppál Péter hozzátette: a világ népi kultúráinak megismerése által szebb és igazabb képet kapunk egymásról.

Az augusztus 14-én kezdődött Summerfest - melyet Európa legnagyobb nemzetközi folklórfesztiváljaként tartanak számon - idén is számtalan programot kínált a látogatóknak 21 ország népi kultúrájának legjavából.

(kormany.hu)