A jövő az oktatás területén is az együttműködésben, összefogásban rejlik – hangsúlyozta Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a több mint negyven ezer tanárt és hétszáz ezer hallgatót, összesen 45 egyetemet tömörítő rektori szövetség, az ABRUEM magyarországi látogatására szervezett nyitóünnepségen.

Az államtitkár fontos lépésnek nevezte, hogy a népes delegáció 14 magyar felsőoktatási intézménybe látogat el, hogy elmélyítsék a magyar-brazil felsőoktatási kapcsolatokat.

Kép letöltéseFotó: EMMI

Közölte, Brazília és Magyarország között erős partnerségi kapcsolat van, és a magyar kormány tovább szándékozik bővíteni ezt a gyümölcsöző együttműködést.

Emlékeztetett arra, hogy köszönettel tartozunk Brazíliának, amiért a 19. századtól százezrek leltek új otthonra a dél-amerikai országban, ahol jelenleg is százezer magyar él. A 208 millió lakossal rendelkező Brazília az országot sújtó gazdasági válság után felívelő pályán elindulva a világ egyik legnagyobb, erőteljesen fejlődő országa, míg a 10 milliós Magyarország a V4 államokkal együtt az Európai Unió legnagyobb gazdasági növekedést felmutató régiójában foglal helyet. „A magyar és a brazil nép hasonlóan gondolkodik abban, hogy amikor a jövőnkről gondolkozunk, elsősorban a gyermekeinkre gondolunk. Gyermekeink érvényesülése jórészt azon múlik, hogyan oktatjuk, képezzük és neveljük őket.”- hangsúlyozta az államtitkár.

A brazil kormány támogatásával, a Tudomány Határok Nélkül Programban 2300 brazil diák tanulhatott Magyarországon, 2016 óta pedig a magyar kormány évi 250 brazil diák számára ajánl fel Stipendium Hungaricum kiválósági ösztöndíjat. Az ösztöndíj programoknak köszöntően erősödnek az egyetemeink közti kapcsolatok, de a résztvevők nem csupán minőségi oktatással, hanem értékes emberi kapcsolatokkal is gazdagodnak, megismerve egymás nemzeti hagyományait, kultúráját. Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya felhívta a figyelmet arra, hogy a brazil TV Cultura csatornán futó komolyzenei tehetségkutató verseny (Prelúdio) döntőjében a győztesnek immáron negyedik éve ajánl fel Magyarország egy, a Liszt Ferenc Zeneakadémiára szóló ösztöndíjat, amely hatékony országkép-építő eseménnyé vált a brazil médiában.

Maria Laura da Rocha brazil nagykövet asszony köszöntőjében felsorolta a területeket melyekben, Brazíliának fontos partnerországa Magyarország. Bizakodását fejezte ki, hogy az ABRUEM magyarországi tanulmányúton lehetőség nyílik a további együttműködések előkészítésére.

Kép letöltéseFotó: EMMI

Prof. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia újonnan megválasztott elnöke a mobilitás előnyeit hangsúlyozta, amit kiemelten az oktatásban érdemes kamatoztatni.

Dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia főtitkára a brazil-magyar cserekapcsolatok hosszú távú előnyeiről, valamint a személyes és kulturális tapasztalatok jelentőségéről beszélt az eseményen.

(EMMI)