Mintegy hetven ország diákjai vesznek rész a 2013-ban elindított Stipendium Hungaricum kiválósági ösztöndíjprogramban, amelynek keretében külföldi hallgatók magyar egyetemeken tanulhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pacsay-Tomassich Orsolya azt mondta, az ösztöndíjprogram célja elsősorban az, hogy a főleg fejlődő országokból érkező diákok olyan képzést kapjanak, amellyel saját országuk fejlődését tudják segíteni.

A program emellett a magyar felsőoktatás versenyképességét és az együttműködő országokkal való kapcsolatok javítását is szolgálja - tette hozzá.

Ismertette, az országokkal államközi szerződéseket kötnek, amelyekben kvótákat határoznak meg. Ezután jelentkezhetnek a diákok a magyar egyetemekre.

A program egyedülálló, mert az ösztöndíjasok tanulmányait a magyar kormány finanszírozza, de a kvótákat nem köti viszonossághoz - emelte ki az államtitkár.

Pacsay-Tomassich Orsolya a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az ösztöndíjprogramban 28 magyar egyetem vesz részt. A legtöbb külföldi diák valamely mérnökképzésre - például agrármérnök, mérnök-informatikus - és orvosképzésre jelentkezik.

(MTI)