Gyöngyöspatán a szegregáció a balliberális kormány idején, az önkormányzati iskolafenntartás időszakában alakult ki.

2010 után, amikor az állam átvette az iskolák fenntartását, többek között az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, megszüntette ezt az állapotot az iskolában.

A korábbi szegregáció miatt indított és évek óta tartó perben a bíróság végül kimondta, hogy az államnak és az önkormányzatnak 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie a roma családoknak. Mi nem vitatjuk, hogy kár érte a gyerekeket, a minisztérium álláspontja azonban az, hogy elsősorban a gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani: az oktatásban érte őket kár, ezért nem pénzzel, hanem oktatással, fejlesztésekkel, képzéssel, nyelvtanulással kell kárpótolni ezeket a gyerekeket. Ezzel tudunk segíteni nekik abban, hogy boldoguljanak az életben, hogy érettségit, szakmát szerezzenek, és akik tudnak, azok továbbtanuljanak. Így lesz ezeknek a gyerekeknek a jövőben munkájuk, jövedelmük, megélhetésük.

Ma már minden tankerületi központban antiszegregációs munkacsoport működik azért, hogy elősegítse az integrációs törekvéseket. Kiemelt feladatként foglalkozunk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésével, integrációjával.

(EMMI)