A kormány azon dolgozik, hogy szeptemberben egy jobban működő iskolarendszerben kezdődhessen meg a tanítás – mondta Palkovics László a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) szombati budapesti országos küldöttgyűlésén.
Az oktatásért felelős államtitkár, megköszönve az NPK-nak a köznevelési kerekasztalon végzett munkáját, a Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek átalakítására vagy a pedagógusképzés ügyére utalva azt mondta: lesznek olyan átalakítások, amelyeket nem lehet rövid idő alatt végrehajtani. Az államtitkár úgy fogalmazott, soha ilyen közfigyelem nem irányult a közoktatásra, mint elmúlt hónapokban, és a köznevelési kerekasztal ülésen mindenki véleményét meghallgatták.
Palkovics László szerint a NPK a kerekasztal legfontosabb tagja, hiszen a kar képviseli a leginkább a pedagógusok véleményét, illetve szorgalmazza azokat a változtatásokat, amiket közösen kell végrehajtani.
Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője azt mondta: a pedagóguskar mára összeállt, és tudja, hogy mit akar. A köznevelési kerekasztal tanácskozásaival előrébb jutott a közoktatás, az intézményfenntartó pedig azon dolgozik, hogy megadja a keretet, megteremtse a biztonságos környezetet, és ezekhez adott a forrás - emelte ki.
Hangsúlyozta, olyan szabályozók kellenek, amelyekkel biztonsággal el lehet indítani a következő tanévet, és a közoktatásban dolgozó minden szereplő pontosan tudja a felelősségét, a lehetőségét és a feladatát.
Az NPK országos küldöttgyűlése egyhangúlag újra Horváth Pétert választotta meg elnöknek, ő egyedüliként indult a posztért, a kar elnökhelyettese pedig Iszák Tibor lett. Horváth Péter köszöntőjében bizalmat kért a további munkához, hiszen - mint mondta - a kart érdemes bevonni a döntés-előkészítésbe, beépíteni javaslatait és meghallgatni véleményét.
Az régi-új elnök azt mondta, azon lesznek, hogy "hangjuk" minél több olyan emberhez eljusson, aki elkötelezetten kívánja szolgálni a pedagógusok érdekét egy hatékonyabb oktatási környezet kialakításáért.
(MTI; kormany.hu)