Átadták szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki kar felújított székesfehérvári épületeit: a fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási struktúraátalakítási alapjának egymilliárd forintos támogatásából végezték el.

Az átadóünnepségen Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a projekt jól jelképezi a 2014-es felsőoktatási stratégia három legfontosabb pontját: az egyetemi képzés figyelembe veszi a munkaerőpiaci igényeket, a kutatásnak is teret kell nyernie és szolgálnia kell a gazdaság érdekeit, valamint a felsőoktatási intézményeknek az őket befogadó közösségeket is szolgálniuk kell. Véleménye szerint az Óbudai Egyetem székesfehérvári kara mindhárom követelménynek eleget tesz és egyike azon kevés egyetemeknek, amelyek megértették, hogy a fővároson kívül is lehet és kell kutatásokat végezni.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Az államtitkár rámutatott: Székesfehérvár erős gazdasággal rendelkezik, de Budapest közelsége könnyűvé teszi más felsőoktatási intézmények elérését, és nehézzé a szakemberek helyben tartását. Megjegyezte, hogy az Óbudai Egyetem képzései ezekre kínálnak megoldást egyre nagyobb sikerrel, hiszen ma már száz feletti a duális képzésben részt vevő hallgatók száma.

Réger Mihály rektor emlékeztetett arra, hogy a projekt egy többlépcsős folyamat egyik állomása volt. Elsőként racionalizálás keretében szervezeti átalakításokat végeztek, azután az intézmény "duális képzésének szellemi tartalmát" erősítették több mint 80 tananyag elkészítésével, majd következett a két épület megújítása és a duális műhelyek, laborok kialakítása.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte: Székesfehérvár ipari központként nem nélkülözheti a felsőoktatást. Az állam folyamatos támogatást nyújt a székesfehérvári felsőoktatás fejlesztéséhez: soha akkora támogatást nem kapott a helyi felsőoktatás, mint az elmúlt esztendőkben - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Györök György dékán elmondta, hogy a K épületben megújult a teljes tetőzet, az épületgépészet, a közművek és a homlokzat, a tetőn napelemeket helyeztek el, kicserélték a külső-belső nyílászárókat, valamint gépész-, villamos- és informatikai laborokat, tantermeket és oktatói kabineteket alakítottak ki. Az F épületben megújult a tető és a homlokzat, illetve kicserélték a külső nyílászárókat.

A kiosztott sajtóanyag szerint a két épület 1928-1930 között épült az I. világháborús menekülteket befogadó korábbi Budai úti tábor helyén. A Népjóléti Minisztérium fennhatósága alatt hadiárva-intézetként működött 1932-ig. 1971-től a mai egyetem egyik jogelődje, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola kihelyezett tagozata használta az épületegyüttest.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Jelenleg az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki karán mintegy 800 hallgató tanul nappali és levelező képzési formában. A karon villamosmérnök, mérnök informatikus, gépészmérnök, műszaki menedzser, földmérő földrendező mérnök, mechatronikai mérnök képzések folynak alap- és mesterképzésben.

(MTI)