Biztosított a forrás az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) folytatásához az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján.
A tehetséges, hátrányos helyzetű diákok számára nyújt támogatást a program, amelynek célja az esélyteremtés és tehetséggondozás azon társadalmi rétegek számára, amelyek tagjai a program segítsége nélkül nem jutnának el felsőoktatási intézményekbe. A tehetséggondozó programban részt vevő középiskolások 80 százalékát felveszik felsőoktatási intézménybe. A statisztikák azt mutatják, a programból kikerülő hallgatók között szinte nincs lemorzsolódás, szemben a felsőoktatásra ma jellemző 30-35 százalékos aránnyal.
A kerettanterven kívüli órák, a tehetséggondozó foglalkozások megvalósítására igényelhető támogatás intézmények közötti elosztásáról a kormány oldalán található táblázat.
(EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság)