Köznevelés-stratégiai Kerekasztal keddi ülésén szó volt a szakképzési és felnőttképzési törvény január 1-jén hatályba lépett változásáról, továbbá az ebből következő tartalmi szabályozás következő lépéseiről, valamint a diákokat érintő kedvező változásokról: az ingyenes nyelvvizsgáról, a diákhitelek rendszerében bevezetett kedvező változásokról, illetve áttekintették a következő hónapokban napirendre kerülő kérdéseket, melyek előzetes tárgyalása érdekében 4 munkacsoport felállításáról határoztak.
A novemberben újjáalakult Köznevelés-stratégiai Kerekasztalban a kormány tavalyi döntésének megfelelően a testület létszáma és a delegálási joggal rendelkezők köre is bővült, a testületben eddig is résztvevő Nemzeti Pedagógus Kar és az Országos Köznevelési Tanács pedig nagyobb létszámmal képviselteti magát, illetve új tagként kerültek be a felsőoktatási intézmények által fenntartott gyakorlóiskolák, a tankerületek, a szakképzési centrumok, valamint a négy történelmi egyház.
A keddi ülésen a szakképzési és felnőttképzési törvény január 1-jén hatályba lépett változásáról adott tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, illetve az ebből fakadó kormányrendeleti- és miniszteri rendeleti szintű változásokról volt szó, de érintették az ebből fakadó tartalmi szabályozási kérdéseket is, hiszen jelenleg zajlik a közigazgatási egyeztetése a 2020-as érettségit és a szakmai vizsgakövetelményeket módosító rendeleteknek. A Kerekasztal pozitívan fogadta az elhangzott tájékoztatást, és kinyilvánította segítségét és támogatását a szakképzésben végbenő további fejlesztési folyamatokhoz.
A Kerekasztal áttekintette a következő hónapokban tárgyalandó szakmai kérdéseket, ennek kapcsán figyelembe vette az OKNT munkatervét is. A feladatok elvégzése érdekében arról született döntés, hogy 4 munkacsoport folytatja majd a munkáját: ezek a fenntartói és köznevelés-irányítói; a képzési, továbbképzési, mérés-értékelési; a gyermek-tanulói; valamint a pedagógus munkacsoport.
A Kerekasztal ülésének végén a résztvevők tájékoztatást kaptak a tanulókat, hallgatókat 2018. január 1-jétől érintő kedvező változásokról a diákhitellel és az ingyenes nyelvvizsgával kapcsolatosan, melyet a résztvevők pozitívan értékeltek.
(EMMI)