Januárban kerülhet ismét a kormány elé a felsőoktatásban dolgozók garantált illetményének növeléséről szóló javaslat, amelynek értelmében akár 45-50 százalékkal emelkedhetnek a bérek - közölte Palkovics László oktatási államtitkár szerdán, budapesti sajtóbeszélgetésen.

Palkovics László - aki jelezte, hogy a javaslatot a felsőoktatási szakszervezet tette - azt mondta: a 2018-ra tervezett 5 százalékos emelést várhatóan előrehozzák 2017 szeptemberére, és arra jöhet még ez a növekmény.

Példaként említette, hogy az emeléssel egy egyetemi tanár bére I. fokozatban 800 ezer forint lehet. Jelezte: a javaslat januárban kerülhet újra kormány elé, első olvasatban már tárgyaltak róla.

Szintén január közepén kerülhet a kormány elé a PISA-mérés eredményeit elemző anyag, és azzal a köznevelési kerekasztal keretein belül külön munkacsoport foglalkozik majd. A munkacsoport oktatáskutatókból, tanárokból állhat - jelezte az oktatási államtitkár.

Hangsúlyozta: nem kívánnak kiszállni a PISA-mérésből, abban továbbra is részt vesz Magyarország. A kilépésre vonatkozó felvetésre azt mondta: "ez hülyeség".

Ugyanakkor véleménye szerint nem önmagában a mérés fontos, hanem az, hogy az iskolarendszerből kikerülők a jövőben hogyan tudnak hozzájárulni a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Az oktatási államtitkár kiemelte, tartalmi változtatásokra és módszertani megújításra a PISA-eredményektől függetlenül is szükség van. A PISA- és a TIMSS-felmérések azt ugyanakkor egyaránt mutatták - bár eltérő százalékos arányban -, hogy a teljesítményt erőteljesen meghatározza a családi háttér, és az, hogy milyen eredményt érnek el a diákok, szorosan összefügg a család által nyújtott támogatással.

Kitért arra is, áttekintik a mindennapos testnevelés feltételeit, ugyanakkor ő továbbra is azon az állásponton van, hogy szükség van a mindennapos mozgásra.

Küzdősport-stratégia készül - jelezte, hozzátéve: az a szándék, hogy öröm legyen a gyerekeknek a mozgás, és minél többen kezdjenek el mozogni.

A Műegyetem gazdaságtudományi karának kiválásáról az oktatási államtitkár elmondta: az intézmény szenátusa hétfőn tart ülést, ott kialakítanak majd valamilyen álláspontot. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) befogadná a kart - emlékeztetett a hétfői szenátusi döntésre, majd hozzátette: ha a Műegyetem úgy dönt, hogy "nem engedi el", a tárca fog határozni.

A Tanítanék mozgalom hétfői, a köznevelési törvény elfogadásának 5. évfordulójára szervezett csendes gyertyagyújtásáról azt mondta: ez egy kerek szám, aminek alkalmából lehet ünnepelni is és búslakodni is, ki így gondolja, ki úgy. Megerősítette: továbbra is várják a mozgalom képviselőjét a köznevelési kerekasztal ülésére.

(MTI)