Jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése: az idén januári 15 százalék után 2017 januárjában további öt százalékkal nőnek a keresetek a felsőoktatásban - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az MTI-nek csütörtökön.

A jövő évi emelést 2018-ban követi egy újabb öt százalékos lépcső, így összességében 27 százalékkal nőnek majd a keresetek - jelezte az oktatási államtitkár.

Kitért arra is, hogy dolgoznak további, az illetményeket érintő, a felsőoktatásban dolgozók munkájának elismerését célzó lépésen, amely 2017 szeptemberében a pedagógusok béremelésének következő állomásával egyidejűleg léphet majd életbe.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy az életpálya utolsó állomásaként jövő szeptemberben 3,5 százalékos emeléssel számolhatnak a pedagógusok. Ezzel 2017-ben az OECD-államokat nézve a pedagógusok bére a diplomások béréhez viszonyítva a 82 százalékot éri majd el, miközben az OECD-átlag 80 százalékos lesz - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy amikor a béremelési program elindult, ez az arány még 61 százalék körüli volt.

Szavai szerint a béremelésekkel szeretnék kifejezni, hogy a magyar társadalom megbecsüli a pedagógusokat.

Palkovics László beszámolt arról is, hogy csütörtökön ülésezett a Felsőoktatási Kerekasztal. Áttekintették a két évvel ezelőtt elfogadott Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégiát, és az alapelveket nem érintő, kisebb módosításokról döntöttek. Ezek ugyanakkor törvénymódosítást nem igényelnek - jelezte.

(MTI)